Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával jogerősen 11 éves fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki három éve Pápán felgyújtotta, majd benzinnel locsolta le egy korábbi ütése miatt magatehetetlenné vált élettársát.
Ezzel nem változtatott a Veszprém Megyei Bíróság első fokú ítéletén, amelyet az ügyész akkor elfogadott, a vádlott és védője azonban fellebbezett ellene, enyhébb szankciót kérve.
Kovács Tamás bíró ezzel szemben azt hangsúlyozta: a megyei bírósághoz hasonlóan nem adott teret annak a védekezésnek, amely szerint Horváth Ferenc László vádlott abban a hiszemben volt, hogy az általa megütött nő meghalt, ezért “fékevesztett indulati állapotban” felgyújtotta, a nyomokat akarván eltüntetni.
Mint mondta, nem az a döntő kérdés, hogy a felgyújtás pillanatában az asszony életben volt-e, hanem az, hogy a vádlott cselekedete mire irányult. Kitért arra is: az eljárásban a vádlott többször változtatta vallomását, és az is előfordult, hogy a beismerésből visszatért a teljes tagadásba.
A bíró kijelentette: a cselekmény súlyához képest igen enyhe ítélet súlyosbítása azért nem kerülhetett szóba, mert az első fokon eljáró ügyész nem jelentett be fellebbezést.
A tárgyaláson elhangzott: a krónikus alkoholbeteg férfi vérében tettének elkövetésekor 4,4-5,1 ezrelék lehetett az alkoholszint.