Közélet

Kiengednék Tasnádit az előzetesből

Az üzletemberrel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A Fővárosi Bíróság sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztálya azt közölte az MTI-vel: a végzést a “T. Péter” ellen önbíráskodás és más bűncselekmények miatt folyó per szerdai tárgyalási napján rendelték el. A lakhelyelhagyási tilalom az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart.

Az indoklás szerint a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll, de ennek foka már nem olyan mértékű, hogy azt csak az előzetes letartóztatással lehessen kiküszöbölni. A bíróság egyúttal előírta azt is, hogy a férfi heti két alkalommal köteles a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon jelentkezni, és Budapest területét engedély nélkül nem hagyhatja el. A végzés az ügyészi fellebbezésre tekintettel nem jogerős – áll a közleményben.

Az ügyészség egyebek mellett egyrendbeli önbíráskodás bűntettének kísérletével, egyrendbeli önbíráskodás bűntettével, valamint jelentős értékre elkövetett rablás bűntettével vádolja Tasnádi Pétert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik