Közélet

Óriási kábítószerfogás Hongkongban

Több mint fél tonna kokaint foglalt le a hongkongi rendőrség, ami minden idők legnagyobb drogfogása a kelet-kínai nagyvárosban.

A rendőrség vasárnap közölte, hogy 560 kilogramm kábítószert foglalt le, amelynek piaci értéke csaknem 77 millió dollár (csaknem 16,5 milliárd forint). Az üggyel összefüggésben öt férfit és három nőt vettek őrizetbe: öten közülük mexikóiak, illetve egy amerikai, egy kolumbiai és kínai állampolgár is van köztük.

“Úgy véljük, sikerrel semlegesítettünk egy nemzetközi bűnszövetkezetet” – jelentette be a hongkongi drogellenes hatóság vezetője. A gyanúsítottakat hétfőn állítják bíróság elé. Hongkongban a kábítószer-kereskedelemért kiszabható maximális büntetés életfogytiglani börtön és 640 ezer amerikai dollárnak megfelelő pénzbüntetés.

A rendőrség kábítószer-ellenes osztálya egy raktárhelyiségben és Hongkong más részein hajtott végre razziákat egy bejelentés nyomán. A rendőrségi akció pénteken kezdődött, és három napig tartott. A  hely, ahol a kokainra bukkantak a rendőrség szerint a drog kiporciózására és tárolására szolgált. A kábítószert újrahasznosításra váró, összepréselt műanyag olajtartályokban rejtették el. A rendőrség munkatársainak még további 2-3 napba telik majd, amíg teljesen átkutatják a 930 négyzetméteres épületet.

Bár az őrizetbe vett drogkereskedők kapcsolatban álltak helyi dealerekkel is, a nyomozók szerint nem kizárt, hogy a Dél-Amerikából érkezett kábítószert Belső-Kínába vagy más országokba akarták eljuttatni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik