Véget ért a helyszínelés a Zala megyei Vindornyalakon, ahol egy autóbusszal ütközött össze egy személyautó szerda reggel.
A mentők Zala megyei mentésirányítási központja az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a személyautó egy kereszteződésből hajtott ki, majd összeütközött az autóbusszal. A balesetben a gépkocsiban utazó két ember vesztette életét, az autóbuszon ülők közül senki nem sérült meg.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a tragédia a Vindornyalak és Zalaszántó közötti útszakaszon történt, a személygépkocsi egy menetrend szerinti autóbusszal ütközött össze. A baleset halálos áldozata a személyautóban utazó idős házaspár.
Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a sajtó munkatársait is csak a vizsgálat után engedték be.
Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy a Zala Volán menetrend szerinti járatán 28-an utaztak, köztük nyolc-tíz kisgyerek is volt, de senkinek nem esett baja.
A baleset a feltételezések szerint akkor történt, amikor a személyautó vezetője – a település határát jelző táblától néhány száz méterre – egy kanyarból kiérve megpróbálta lehúzni a napellenzőjét a vakító napsütés miatt. Autója azonban eközben áttért a szűk úton a szembejövők oldalára, és fékezés nélkül belehajtott az ott haladó autóbuszba.
A busz vezetője megpróbált lehúzódni, miközben igyekezett elkerülni, hogy a jármű az út menti árokba boruljon. A két jármű alig 60 kilométeres sebességgel közlekedhetett, de a személygépkocsi szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
A baleset helyszínéről a kisdiákokat a vindornyalaki önkormányzat kisbusza, a többi utast mentesítő járat szállította el.