Közélet

Katowicében bizonyíthat az Alstom

Az Index információi szerint szeptemberben utazik az Astom katowicei gyártóbázisára az a magyar küldöttség, amely előtt a metrókocsigyártó cég bemutatja az átalakított fékberendezésű szerelvényeket. Úgy tudjuk, hogy az átalakítás főként szoftveres jellegű. Egyes részek még mindig eltérnek a magyar szabályoktól, ezért ezekre az Alstom derogációt kért.

A lap úgy tudja, hogy az Alstom katowicei üzemében több módosítást is végrehajtottak a Budapestre szánt metrókocsikon, főleg szoftveres jellegűt. A szerelvények azonban még mindig nem felelnek meg a magyar szabályoknak, ezért ezeket az eltéréseket még jóváhagyatnák a Nemzeti Közlekedési Hatósággal.

A cég közleménye szerint egyebek mellett fizikailag is változtattak a fékberendezésen, fejlesztették a fékrendszer rendelkezésre állását, így az üzemi fék áramszünet esetén is üzemképes marad, továbbá biztosították a levegős fék (fő-fék) fölérendeltségét. Beépítették az új menekülőajtókat, biztonságosabbá tették az ajtók működtetését és továbbfejlesztették a fedélzeti eseményrögzítő rendszert.

Mint arról korábban beszámoltunk, a közlekedési hatóságnak leginkább a fékberendezéssel volt problémája, amit nagyon leegyszerűsítve úgy lehet összefoglalni, hogy a főfékrendszer és a vészfékrendszer is elektronikus alapú volt, így egy esetleges áramszünet esetén félő volt, hogy egyik sem működik. Hogy a szétválasztás mennyire sikerült, azt az Alstom heteken belül a katowicei próbapályán próbálja meg bemutatni a magyar küldöttségnek.

Az Alstom szerint mivel a már módosított fékrendszer bizonyos technikai aspektusai továbbra is eltérnek a magyar szabályoktól, ezekre derogációt kérnek a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. A derogációs kérelem egy megszokott eljárás: a hatályos magyar jogszabály lehetővé teszi, hogy ha a biztonsági szint azonos vagy jobb, mint az Országos Vasúti Szabályzatban előírt, akkor a konkrét műszaki megoldás az ott előírttól eltérjen. Ez jogszabály adta lehetőség, amely minden pályázó számára fennállt és nem jelentett volna kizárást a pályázatból az Alstom álláspontja szerint.

A dokumentációk készítése illetve a módosítások végrehajtása során az Alstom a korábbi eljárásban készült NKH határozatokban szereplő, az elutasítás alapjául szolgáló minden egyes pontot rendezni kíván, illetve a jövőben felmerülő követelményeket is teljesíti, áll a közleményben.

(Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik