Közélet

Boltból lopta össze az esküvői menüt az ifjú pár

Az üzlet biztonsági kamerája azonban lebuktatta őket, így hoppon maradtak.

Rács mögé került egy fiatal pár Pennsylvaniában, mert az esküvő utáni partihoz egy boltból lopták a hozzávalókat. A 32 éves férj és tíz évvel fiatalabb felesége nyilván nem arra számított, hogy a nászutat is olcsón megússzák, és majd rácsok mögött töltik, amikor a hét végén szépen kisétáltak State Collage város egy szupermarketjéből a bevásárlókocsival anélkül, hogy fizettek volna.

A több mint ezer dollárnyi (közel kétszázezer forintnyi) áruval meglépett párt a biztonsági kamera felvételének segítségével kapták el – közölte a helyi rendőrség.

Letartóztatásuk után azonnal bevallották a lopást. Mint mondták: pár nappal korában házasodtak össze, és az esküvői bankettre igyekeztek az élelmiszerrel.

A párra 2500 dolláros (csaknem félmillió forintos) óvadékot szabtak ki, és mindkettejük ellen vétsége miatt emeltek vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik