Közélet

Levágták egy másfél éves gyerek fülét Romániában

Három gyereket sebesített meg bicskával egy 14 éves fiú a Bihar megyei Berettyószéplakon.

A nagyváradi városi kórház vezetője elmondta: hétfőről keddre virradó éjszaka három kiskorút szállítottak be a sürgősségi osztályra, mindhármukat szúrófegyverrel sebesítették meg.

Az Antena 3 hírtelevízió szerint egy 8 és egy 12 éves gyerekről van szó, akiket több szúrás ért, egy másfél éves gyereknek pedig a támadó állítólag levágta a fülét. Jelenleg egyikük sincs életveszélyben – írja a manna.ro.

A rendőrség szerint játék közben nézeteltérés törhetett ki a gyerekek között, egyikük bicskát vett elő, és dühében rátámadt a többiekre.

Amennyiben a nyomozás során bebizonyosodik, hogy szülői gondatlanság is közrejátszott a történtekben, a szülőket is felelősségre fogják vonni.

Berettyószéplak alpolgármestere, Bagosi Barna azt feltételezi, hogy a kamaszfiút szülei válása viselte meg, a tini azóta folyamatosan levert. Ugyan édesanyjával nem rossz anyagi körülmények között élnek, de a válás után állítólag az édesapjával szeretett volna maradni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik