Közélet

Azt hitték megfulladt, pedig csak napozott

Már a balatoni vízimentők is keresték a 66 éves nőt, aki közben mit sem sejtve napfürdőzött a strandon.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy egy reggelente rendszeresen úszni járó nőt kerestek, aki a bójákig szokott beúszni, ezúttal azonban nem tért vissza a szokott időben, és eltűnt a strand vízi mentőjének szeme elől is. Ezért riasztották a vízi rendőröket, s az asszony keresésébe a vízi mentők is bekapcsolódtak.

Mint kiderült, a nő Balatonkenese egy másik strandján ért partot, napozott egy kicsit, majd több mint két órával később onnan úszott vissza a ruháihoz, táskájához, amelyek addigra a vízi rendészekhez kerültek, így tőlük kapta vissza azokat – mondta a rendőrkapitányság vezetője.

Horváth László közlése szerint nyaranta ötven-száz esetben riasztják úgy a vízi rendőröket, főként gyerekek és idősek eltűnése miatt, hogy utólag kiderül, szerencsére alaptalan volt az aggodalom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik