Közélet

Magyar áldozatai is lehetnek az erőszakoskodó kanadai imámnak

Magyarországon is lehetnek áldozatai egy Kanadában szexuális bűncselekmények miatt letartóztatott muzulmán hitszónoknak.

A Torontóban élő 48 éves férfit augusztus tizedikén tartoztatták le a kanadai hatóságok, és 13 rendbeli szexuális visszaéléssel vádolták meg. A gyanúsított Mohamad Maszrúr egy mecsetben és magánlakásokon is oktatott Korán-tanulókat azóta, hogy 2008-ban Kanadába érkezett.

Az állítólagos támadások 2008 novembere, és 2011 júliusa között történtek, öt áldozat ellen, akik között nők és férfiak is vannak. Az áldozatokról nem hoztak nyilvánosságra adatokat, de a rendőrség annyit elárult, hogy Maszrúr a muszlim közösségben élvezett bizalmi helyzetével élt vissza, és további áldozatai lehetnek.

Mivel Maszrúr több más országban is tanított, mielőtt Kanadába érkezett, a kanadai hatóságok azt gyanítják, hogy más országokban is lehetnek áldozatai. Az imám más országok mellett Magyarországon is tanított, így elképzelhető, hogy magyar áldozatai is vannak.

Az esetről a kanadai sajtónak beszámoló Karen Armstrong nyomozó elmondása szerint a torontói rendőrök még nem vették fel a kapcsolatot külföldi rendőrségekkel az üggyel kapcsolatban– írta a Toronto Star. Mielőtt Kanadába érkezett volna, Maszrúr Franciaországban, Németországban, Bangladesben, Magyarországon, Szingapúrban, Srí Lankán, legutóbb pedig Florida és Michigan amerikai államokban élt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik