Közélet

Huszonnyolc drogost fogtak el idén a Szigeten

A fesztivál látogatóinak száma összesen 385 ezer volt.

Kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt huszonnyolc embert fogtak el a rendőrök az idei Sziget Fesztiválon – írta a rendőrség kedden a honlapján. A közlemény szerint a lefoglalt drogok összértéke több millió forintot; a rendőrök találtak kábítószerrel átitatott bélyegeket, tablettákat és növényi származékot is.

Az egyik elfogott terjesztő például egy civilruhás rendőrnek kínált előre adagolt kábítószert, egy másik pedig a saját ruháján viselte “cégtábláját”, “Vetted? Köszi” feliratú pólóban járta a szigetet és kereskedett “zöld növényi származékkal” – olvasható a police.hu-n.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 321, a szigeten elkövetett bűncselekményről szerzett tudomást; ebből 121 zseblopás volt, 139 esetben sátrat fosztottak ki. Idén sem gépkocsilopás, sem gépkocsifeltörés miatt nem tettek feljelentést – fűzték hozzá.

A közlemény szerint ötvenkilenc emberrel szemben kellett “személyi szabadságot korlátozó intézkedést” alkalmazni. A fesztiválon összesen ezer rendőr teljesített szolgálatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik