Közélet

Csepeli rémtörténet: a túlélő vallomása

Részletesen beszámolt a vele történtekről a Csepelen élve eltemetett férfi, aki eszméletvesztés közeli állapotból szabadult ki.

A férfi a Baptista Szeretetszolgálat védett házában nyilatkozott: sörözni indultak az általa korábbról ismert, Szerbnek nevezett férfival és egy nővel a csepeli erdőbe. Útközben a délszláv férfi felvetette, látogassák meg egy ismerősét. Egy “tákolmányházhoz” érkeztek, ahol a délszláv és az ott tartózkodó ismerőse kétszer is – állításuk szerint – vécézni mentek.

Amikor a két férfi másodszor is visszatért, onnantól fogva a túlélő, egy 30 éves erdélyi férfi csak annyira emlékszik, hogy hátulról elkapták a nyakát egy kötéllel, eszméletvesztés közeli állapotba került, és azt érezte, hogy meg fog halni. Eközben összevissza rugdosták őt, próbált visítozni, kiabálni.

„Megpróbáltak meggyőzni azzal, hogy nem lesz semmi bajom, és hagyjam, hogy kötözzenek meg rendesen” – idézte fel a történteket, azzal folytatva, hogy támadói ezt követően kezét, lábát megkötözték. “Mondta a Szerb, hogy hátulra kell kötni, mert úgy szakszerű, meg úgy tanulta a katonaságnál” – emlékezett vissza az elhangzottakra. Ezután azt mondták neki, hogy guggoljon a gödörbe. Ekkor könyörögni kezdett, hogy ne ássák el, de hiába.

Elmondása szerint még mielőtt a gödörbe lökték volna, “kizsebelték” őt. Kiszedték belőle a bankkártyája PIN-kódját, “ami nem volt nehéz, mert hatvan ezerért nem akartam meghalni”. Megjegyezte, már ekkor megpróbálta későbbi szökését tervezni.

A két férfi és a nő ezután elindult kivenni a pénzt, és ott hagyták őt nyakig beásva, kutyákkal őriztetve – fejtette ki, majd elmondta, hogy a három támadó távozása után várt néhány pillanatot, és “lényegében simán felállt”, majd a kötelet lerúgva a lábáról elindult. Közben ráüvöltött a kutyára, s az elszaladt. Ezt követően a kezét is kiszabadította.

Az utcára kiérve – folytatta – megpróbált segítséget kérni, de mindenki azt válaszolta, hogy éppen otthon felejtette a mobiltelefonját. Végül egy járókelő tanácsára bement egy közeli boltba, ahol segítséget kapott, felhívta a bankot, és letiltatta kártyáját.

Arra a kérdésre, hogy családja hogyan viseli a történteket, elmondta, édesanyja azóta is pánikban van, nem bírnak aludni. Tartanak attól, hogy – mint fogalmazott – “alkudoznak a gyilkossal”. “Végül is csak annak örülök, hogy mással ezt már nem csinálhatják meg” – mondta a túlélő, majd szavait azzal zárta, hogy “elég üzemszerűnek tűnt ez az egész dolog”.

Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója szombaton azt mondta, hogy eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben. A rendőr ezredes azt megerősítette, hogy a gyanúsítottak egy részét a megkötözve földbe ásott, onnan saját erejéből kiszabadult erdélyi férfi által adott személyleírások alapján sikerült azonosítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik