Közélet

WC-be fulladt egy újszülött Cséren

A 22 éves kismama a WC-n ülve szülte meg gyermekét, aki fejjel lefelé a lefolyóba csúszott, és vízbe fulladt.

Az eset a Győr-Moson-Sopron megyei Csér községben történt, kedd hajnalban – közölte az MTI-vel a rendőrség. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a terhességének 39. hetében lévő kismamánál megindult a szülés. Anyósa utánament a mellékhelyiségbe, közben a mentőket a fiatalasszony férje értesítette.

A 3 kilogramm súlyú, 51 centiméter hosszú, életképesen született lánycsecsemőt a mentők emelték ki a lefolyóból. Az igazságügyi orvos szakértői boncolás megállapította, hogy az újszülött vízbe fulladt. Az anyát megfigyelésre a soproni kórházba szállították – tájékoztatott Kocsis Tünde alezredes.

A megyei rendőr-főkapitányság a nő ellen emberölés, 51 éves anyósa ellen segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt folytatja a nyomozást. A rendőrség azt vizsgálja, hogy az anya és családtagjai mennyiben felelősek az újszülött haláláért – tette hozzá a sajtóreferens.

A nő nem titkolta terhességét, rendszeresen járt terhesgondozásra. Két kisfiúk már született, hat, illetve két és fél évesek. A család szociális helyzete miatt az idősebbet nevelőszülőknél, a fiatalabbat gyermekotthonban helyezték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik