Közélet

Álrendőrök, álorvosok, trükkös tolvajok garázdálkodtak a fővárosban

Voltak olyanok is, akik ellen azért indult eljárás, mert több millió forintot csaltak ki áldozataikból külföldön megbetegedett szeretteik gyógyítása, hazaszállítása ürügyén.

A közelmúltban négyen kerültek előzetes letartóztatásba azért, mert magukat rendőrnek kiadva bejutottak idősek otthonaiba, ahonnan értékeket, ékszereket, pénzt tulajdonítottak el – mondta a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának vezetője. Az elkövetők többnyire arra hivatkozva jutottak be az idős sértettek lakásába, hogy ott korábban bűnözők jártak, ezért szeretnék megszemlélni, lefényképezni a tulajdonos értékeit, és közben lopták meg áldozataikat.

A tolvajokat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) segítségével sikerült elfognia a BRFK-nak.

Egy másik elkövetői csoport ellen azért indult eljárás, mert több millió forintot csaltak ki áldozataikból külföldön megbetegedett szeretteik gyógyítása, hazaszállítása ürügyén. Idén a fővárosban mintegy negyven ilyen jellegű bűncselekmény történt.

Egy harmadik bűnbanda pedig mintegy félszáz sértetett károsított meg úgy, hogy egy motoros speciálisan erre a célra kialakított csizmájával a forgalomban a kiszemelt sofőr autójának kerekét kiszúrta, majd amíg a megállásra kényszerített áldozat kereket cserélt, értékeit a banda többi tagja ellopta a járműből.

Berár Iván, a BRFK főosztályvezetője a sajtótájékoztatón bemutatta a speciálisan kiképzett lábbelit, amelynek orrába egy autógumi kiszúrására alkalmas pengét rögzítettek fémpánttal. Mi több, az elkövetőknek még arra is volt gondjuk, hogy olyan 50-60 év körüli férfiakat válasszanak áldozatul, akik várhatóan hozzáfognak a kerékcseréhez, de a tolvajokat gyalog nem tudják utolérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik