Közélet

Megrongálták a székesfehérvári Országalmát

A helyi rendőrkapitányság nyomozói délután kézre kerítették a feltételezett tetteseket, a két fiatalt gyanúsítottként hallgatják ki.

Megrongálták Székesfehérvár egyik fő jelképét, az Országalmát, az emlékmű keresztjét keddre virradó éjszaka letörték. A székesfehérvári városgondnokság az esetről kedden délben értesítette a rendőrséget – mondta  a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az elkövetők a letört betondarabot otthagyták a helyszínen, a tettesek a rongálással 200 ezer forint kárt okoztak.

A bűnügyi technikusok, nyomozók az emlékmű peremén vérnyomokat találtak, illetve a térfigyelő kamerák felvételeit is kielemezték. Időközben kiderült, hogy a székesfehérvári kórházban az éjszaka két fiatal jelentkezett vizes ruhában, s egyikük a vérző sebe miatt ellátásra szorult. A nyomozók a kórházban beszerzett adatok alapján jutottak el az egyik elkövetőhöz.

A 19 éves budapesti fiatalemberrel közölték, hogy őt gyanúsítják az éjszakai rongálással, ezért büntetőeljárást indítottak ellene. Ő azonnal Székesfehérvárra utazott, s a kihallgatása során megnevezte 19 éves székesfehérvári társát, aki szintén saját maga ment be a kapitányságra.

Mint kiderült, a két fiatal – egyikük testvérével – szórakozásból tartott hazafelé. Az Országalma szökőkútjában megfürödtek, majd – elmondásuk szerint – viccből ketten felmásztak az emlékmű tetejére, ott a keresztbe kapaszkodtak, ami letörött. Harmadik társuk lentről figyelte őket, őt tanúként hallgatják ki.

A rongálás bűntett elkövetésével gyanúsított két fiatallal szemben korábban nem folyt büntetőeljárás. Tettükért akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik