Meghalt egy férfi, mert megrázta a betonkeverő egy Edelény melletti területen. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben folytat nyomozást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt.
A rendőrség közleményben tudatta: a rendelkezésre álló adatok szerint május 18-án a délutáni órákban Edelény közelében egy borház felújítása közben, az ott használt betonkeverő – eddig tisztázatlan körülmények között – megrázott egy ott munkát végző embert. A 49 éves rakacaszendi férfi vélhetően már a helyszínen meghalt. Kórházba szállítását követően az orvos már csak a halál bekövetkezését tudta megállapítani, majd ezután értesítette a rendőrséget. A betonkeverő gépet a hatóság lefoglalta. A rendőrség a vizsgálatot szakértők bevonásával folytatja.