Közélet

Halottnak nyilváníttatta az időseket a szélhámos

Egy bukaresti nő elképesztő pénzszerzési lehetőséget talált magának: felcsapott fekete özvegynek.

Egymás után több személyt is eltemetett, a halottak viszont köszönik szépen, élnek és virulnak. A hölgy ugyanis csak papíron nyilváníttatta elhunytaknak a nyugdíjasokat.

A minden hájjal megkent asszony rendkívül barátságosan bánt áldozataival, amíg meg nem tudakolta tőlük személyes adataikat. Ezekkel a családi orvoshoz fordult, hogy a nyugdíjas nevére halotti bizonyítványt kérjen. Ennek birtokában a polgármesteri hivatalba ment, ahonnan szorgosan igényelte a temetkezési segélyeket.

Az egyik “áldozat”, egy 74 éves nő, elmondta, hogy a szomszédja ápolása közben ismerkedett meg a csalóval. Összebarátkoztak, és a nő hamarosan meg is kaparintotta tőle a személyi igazolványát és a nyugdíjszelvényét. A családi orvosnál azt hazudta, hogy az illető meghalt, és kérte a halotti bizonyítványt. Az orvos anélkül, hogy meggyőződött volna erről, kiállította a dokumentumot.

A polgármesteri hivatal ezúttal is 2200 lejt adott a szélhámosnak. Mint kiderült, eddig hárman estek bele a hamis fekete özvegy csapdájába. Éppen harmadik személy után vette volna fel a támogatást, amikor a rendőrség letartóztatta. A 74 éves nő orvosa ellen szintén eljárás indult – írja a manna.ro.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik