A pár még 2010 nyarán ismerkedett meg, két hét alatt eljegyezték egymást, amit brill gyűrűvel pecsételtek meg. A férfi különböző történetekkel és hamis olasz papírokkal áltatta a hölgyet gazdagságáról, a lány és a családja hitt is neki. Mesés örökséggel hitegette a nőt, drága kocsikkal járt, amit egyébként a kicsalt pénzből bérelt. Egy súlyos tragédiára hivatkozva kicsalta a szülők összes megtakarított pénzét, sőt még a barátaiktól is kért pénzt. Az olasz férfi ráadásul ellopta a családi páncélszekrényből a készpénzt, és a mennyasszonyának a pénzét is.
Még akkor sem volt gyanús a családnak a férfi története, amikor meséit semmivel nem tudta igazolni. A nő közben teherbe esett, az olasz férfi viszont megváltozott, agresszív lett. Ez keltette fel az asszony gyanúját, és ezért felkereste a férfi Győrben élő volt élettársát. Ő mondta el neki, hogy a férfi valójában szegény család sarja, aki egy daganatos betegségre hivatkozva még a saját családját is becsapta. A nő ekkor a rendőrséghez fordult.
A nyomozók megtudták, hogy már Olaszországban is követett el bűncselekményeket a férfi. Jelenleg előzetes letartoztatásban van, és csalás miatt indított eljárást a rendőrség- tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.