Közélet

Az elektronikus jegyrendszer részletei

Az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről már döntött a közgyűlés, az új struktúra azonban várhatóan csak 2013-ban indul el. A projekt részleteit december 31-ig dolgozza ki a Budapesti Közlekedési Központ, -írja honlapján az InfoRádió.

A rendszer költségeiről a fővárosi politikusok még nem nyilatkoztak, a javaslatot beterjesztő György István főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy reményeik szerint a kiépítés költségei megtérülnek. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt mondta: a BKV-nak 10 milliárd forintos kárt okoznak a bliccelők, így pénzügyileg is megtérülő beruházásról lehet szó.

A pontos számításokat az előkészítés során végzik el, a rendszer pedig akár már 2013-tól beindulhat. Vitézy Dávid kiemelte, hogy első lépésben várhatóan a metrók kijáratainál vezetik be a rendszert. Hozzátette: olyan rendszer nincs, amely a bliccelést teljesen visszaszorítja, viszont törekedni fognak erre, és ehhez a jövőben is szükség lesz ellenőrökre a város bizonyos pontjain.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a BKK ezen túlmenően forgalmi információkat is szeretne kapni az új elektronikus rendszerben, ezért azt is elvárják, hogy az utazási szokásokról, a járatok kihasználtságáról és a járatokon jelentkező menetdíjbevételekről is minél pontosabb adatokat rögzítsen.

A BKK több konzultációt is folytatott, ezek alapján az elvárások között szerepel, hogy a rendszer automatikusan alkalmazza az utazási paraméterek alapján a kedvezményeket, és alkalmas legyen a parkolási bírságok, behajtási díjak kezelésére is. Szükség van továbbá arra, hogy a rendszer felszálláskor jelezze, érvényes-e a jegy, a díjfizetésre használt összeget pedig ATM-en vagy internetes felületen keresztül is fel lehessen tölteni.

(InfoRádió – Szabó Gergő)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik