Közélet

Felmentették a kerékpárost szurkáló skrizofént

Kényszergyógykezelését rendelte el, de a bűncselekmény alól felmentette a bíróság azt a férfit, aki 2010-ben arcon szúrt egy kerékpárost Szolnokon.

Az elmeorvos szakértő megállapítása szerint kóros elmeállapotú, tudathasadásos elmebetegségben szenved az a fiatalember, aki 2010. július 12-én megszúrt egy nőt. A nő a szolnoki úgynevezett százlábú hídon biciklizett, amikor a vele szembe haladó férfi, minden ok nélkül, elővett egy kést és arcon szúrta. A nőnek ezzel maradandó sérülést okozott, az arcát azóta is sebhely csúfítja.

Balázsné Busku Terézia ügyészségi sajtószóvivő kedden arról tájékoztatott, hogy a 23 éves férfit letartóztatása óta az Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetben kezelik, és az ítélet szerint további 8 évig kényszergyógykezelésben részesül. Ha állapota nem javul ez idő alatt, akkor gondnokság alá helyezik, és további kezelések várnak rá.

“Az nem fordulhat elő, hogy a férfi szabadon járhat-kelhet ezek után, hiszen akkor folyamatosan veszélyeztetné a környezetét, az orvosszakértő szerint a betegségéből adódóan akár újból megtámadhatná az embereket. De ilyen esetben a törvény kizárja a büntethetőséget, ezért visszaszállították az intézetbe, és ott is tartják” tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik