Közélet

Előkerülnek az “orbáni pofonok” Gyöngyöspatán?

Négy embert előállított a rendőrség.

Négy személyt előállított a rendőrség igazoltatás megtagadása miatt kedden a Heves megyei Gyöngyöspatáról a gyöngyösi rendőrkapitányságra – jelentette be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mindez azután történt, hogy kisebbségi jogvédők és rasszizmusellenes civilek megmozdulást rendeztek a nemzeti ünnep alkalmából a településen, ahol március eleje óta járőröznek – a helyi cigányság növekvő bűnözésére hivatkozva – a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai. Sajtóértesülések szerint az előállított személyek az egyesülethez csapódó, kopaszra nyírt, bomberdzsekis férfiak voltak.

A szóvivő beszámolója szerint a rendőrök igazoltatni akarták a férfiakat, de ők megtagadták irataik átadását. Ezért előállították őket a gyöngyösi rendőrkapitányságra, ahol már igazolták magukat. Ezek után szabadon engedték a négy férfit, de valamennyiükkel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek “igazoltatás megtagadása miatt”. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Készenléti Rendőrség munkatársai fokozott ellenőrzést végeznek a településen szerda reggelig – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik