Közélet

Halálos szalmonella: felmentették a cukrászt

A séi cukrász a vád szerint 2006 augusztusában több mint négyszáz embert megbetegítő, hat ember életét követelő szalmonellafertőzést okozott.

A cukrászat vezetőjét már első fokon is felmentette a bíróság a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vádja alól, az ítélet szerint nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy a cukrászat dolgozóinak gondatlansága vagy szakmai szabályszegései okozták volna a halálos kimenetelű fertőzést.

A vád szerint a szakértői vélemények alapján egyértelmű, hogy a fertőzés forrása a vádlott által vezetett cukrászüzem volt, a cukrászatban többszörösen megsértették a higiéniai szabályokat, technológiai előírásokat. Az ügyész fogházbüntetés kiszabását kérte a vádlottra.

A védelem álláspontja szerint azonban a vád és a szakértői vélemények is csupán feltételezéseken alapultak, több ponton ellentmondanak egymásnak, sőt vannak olyan szakértői vélemények is – köztük az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat akkori vizsgálatának jegyzőkönyve -, amelyek a vádlott ártatlanságát támasztották alá.

A bíróság első fokon és másodfokon is a védelem álláspontját osztotta, ugyanis az eljárás során egyik szakértő sem tudta azt megmondani, a szalmonella kórokozója hogyan került be a cukrászatba és onnan az elkészített dióskockába.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárásban hosszasan vizsgálta a már elkészített sütemények kiszállításának körülményeit is. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság rámutatott arra: az ítélet szempontjából nem releváns – a fertőzés terjedéséhez és erősségéhez viszont hozzájárulhatott -, hogy a melegítőkonyhákban hogyan tárolták és onnan milyen körülmények között szállították tovább a süteményeket. Ezért ugyanis a vádlott nem vonható felelősségre.

Az ítélet indoklásában a Vas Megyei Bíróság kitért arra, hogy a fertőzés augusztus 19-én következett be, az első megbetegedések augusztus 20-án jelentkeztek, az ÁNTSZ vizsgálatát – amely nem talált hibát – azonban csak augusztus 21-én végezték el a cukrászüzemben, ahol előző nap nagytakarítást végeztek.

A bíróság mindezek alapján úgy döntött, hogy helybenhagyja az első fokon született ítéletet, amely bizonyíték hiányában mentette fel a vádlottat. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik