Közélet

Tíz évet kapott a takarékszövetkezetet kirabló férfi

A 44 éves büntetett előéletű szombathelyi férfi 2009. december elsején fegyveresen kirabolta a Kis-Rába menti Takarékszövetkezet szombathelyi fiókját.

A Vas Megyei Bíróság a férfi élettársát, aki bűnsegédként nyújtott segítséget a rabláshoz, öt év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte pénteken. Elfogásáig a 28 éves, büntetlen előéletű nő a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola hallgatója volt, rendőrnek tanult.

A vád szerint a férfi arcán harisnyával, kezében egy fekete, lőfegyvernek látszó tárggyal, a valóságban gázpisztollyal lépett be a takarékszövetkezeti fiókba, és “bankrablás!” felkiáltással pénz átadására kényszerítette a pénzintézet alkalmazottját. A férfi folyamatosan az ügyintézőnőre tartotta a fegyvert, lelövéssel fenyegette, amikor nem akarta átadni pénzt.

A rablással a vádlott 5 millió 238 ezer forintot zsákmányolt, ebből 2 millió 400 ezer forintot átadott a másodrendű vádlottnak, ő ezt az összeget néhány nap elteltével saját bankszámláján helyezte el. A vád szerint a másodrendű vádlott – aki tagadta bűnösségét – részt vett a rablás előkészítésében, az elsőrendű vádlottal közösen térképezte fel a takarékszövetkezet környékét és a lehetséges menekülési útvonalakat.

A védelem álláspontja szerint azonban a nő nem vett részt a rablás előkészítésében, tudott ugyan élettársának rablási szándékáról, de a férfi betegsége miatt nem vette komolyan. E mellett szól az elsőrendű vádlottnak az a vallomása is, amely szerint a rablás napján ötletszerűen döntött, előzőleg maga sem volt biztos abban, hogy végrehajtja-e a bűncselekményt.

Az ominózus napon rendőr szakközépiskolásként a másodrendű vádlott éppen szolgálatban volt, sőt őt magát is kirendelték a rablás helyszínének biztosítására.

Az ítélet kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az elsőrendű vádlott megromlott egészségi állapotát, ezért a szabadságvesztést fegyház helyett börtönben töltheti le. A másodrendű vádlott esetében ilyen enyhítésre nem volt lehetőség.

Az ítélet nem jogerős, mert az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, a másodrendű vádlott és védője felmentésért és enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik