A helyszínelés adatai szerint egy Szeged irányából Makó felé tartó személygépkocsi megcsúszott a havas, jeges úton, majd nekicsapódott egy szemből érkező autónak, amely ezt követően egy másik járművel is ütközött – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Makó felől érkező első jármű a balesetben összeroncsolódott, a balesetben az autót vezető 51 éves férfi és a mellette ülő 75 éves nő is megsérült. Az idős asszonyt tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a járműből, majd a mentők a szegedi traumatológiai klinikára indultak vele, ám a nő útközben életét vesztette – közölte a főhadnagy.
A mentés és a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Makóról Hódmezővásárhely felé terelték el, a Szegedről érkezők pedig Kübekháza felé kerülhettek.