Szerdán a Blikk írt arról, hogy egy bíróság előtt lévő ügyben két rendőrt szabálysértések “elsimításával” gyanúsítanak. A rendőrök maguktól, illetve felsőbb utasításra simítottak el bizonyos közlekedési szabálysértéseket. Köztük állítólag Demszky Gábor feleségének, Németh Anikónak egy ügyét. Demszky Gábor a Független Hírügynökségnek azt mondta, feljelentéseket tesz a cikkben foglaltak kapcsán.A Blikk azt írta, a két rendőr eljárt például Németh Anikó, Demszky Gábor korábbi főpolgármester feleségének egy szabálysértési ügyében. Állítólag feletteseik a Főpolgármesteri Hivataltól kaptak kérést az ügy elsimítására, levélben. Ezt a levelet a bizonyítékokhoz csatolták.
Demszky Gábor csütörtökön a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy megvizsgálták a cikket és az abban szereplő büntetőügyről szóló más tudósításokat is. Ezek alapján biztos benne, hogy saját és felesége becsülete, jó hírneve érdekében fel kell lépnie. Határozottan cáfolja, hogy ő maga, vagy a Főpolgármesteri Hivatal az említett szabálysértés ügyében bármiféle megkeresést küldött volna a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Nem járt közben az ügyben, 20 éves főpolgármestersége ideje alatt egyszer sem történt ilyen. Ha szabálysértést követett el, a büntetést befizette – mondta az egykori főpolgármester.
A levéllel két eset lehetséges: ha létezik, akkor az csak hamisítvány lehet. Ebben az esetben magánokirat-hamisítás miatt tesz feljelentést, ismeretlen tettes ellen. Ha a levél nem létezik, akkor rágalmazás miatt indít eljárást, szintén ismeretlen tettes ellen. Ezeket a feljelentéseket a közeli jövőben meg fogja tenni – mondta Demszky Gábor.
Magáról a cikkben felhozott szabálysértésről azt mondta: hét év telt el azóta, így az emberi memória korlátai miatt nem állíthatja ezer százalékra, hogy nem történt ilyen szabálysértés. Az bizonyos, hogy minden szabálysértési ügyükben kifizette a büntetést, soha nem járt közben ezek elsimításáért – mondta.