Közélet

Társa is volt a rakamazi gyilkosnak

Újabb gyanúsítottat fogott el a rendőrség a február 11-én, Rakamazon történt gyilkosság ügyében.

Mint arról korábban beszámoltunk, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanújával vettek őrizetbe kedden egy 27 éves rakamazi nőt a rendőrök. A gyanú szerint a nő február 11-én este bement a későbbi áldozat, a Rakamazon egyedül élő 76 éves asszony házába, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy az belehalt sérüléseibe. A tettes az áldozat nyakláncát és gyűrűjét vitte el. A néni holttestét másnap fedezték fel. Bűnpártolás gyanújával kihallgatták a feltételezett elkövető 30 éves nővérét és 60 éves anyját is, akik a nyomozati adatok szerint tudták, hogy hozzátartozójuk mit követett el, és igyekeztek meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét. Az anyát szintén őrizetbe vették, a nővér szabadlábon védekezhet. A nyomozók megtalálták az áldozattól elvitt, majd elrejtett ékszereket is.

Közben azonban kiderült, hogy a gyilkos nem volt egyedül. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint csütörtökön újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a rakamazi gyilkosság kapcsán. Egy 21 éves, helyi fiatalemberről van szó, aki a gyanú szerint a már korábban elfogott nővel közösen verte agyon az idős asszonyt, hogy megszerezzék értékeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik