Közélet

Műtárgyakat loptak a Magyar Nemzeti Galériából

Két kőfaragványt tulajdonítottak el a budavári intézményből.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben ismeretlen tettes ellen indított eljárást – közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese szerdán. Hozzátette: a helyszíni szemle már lezajlott; a tanúk kihallgatása viszont még folyamatban van.

A gyűjtemény közleménye szerint a kőfaragványok – amelyek becsült értéke darabonként megközelíti az 5 millió forintot – a galéria állandó kiállításáról tűntek el, eddig tisztázatlan körülmények között. A műtárgyak hiányát kedden délután észlelték.

A tolvajok egy, a jáki templomból származó vörös színű, homokkőből készült sárkányfigurás vállpárkánytöredéket és egy fehér márvány domborműves kőlemez bal szélső részletét vitték magukkal. A műtárgyak mechanikai és technikai védelemmel is el voltak látva – olvasható a közleményben.

Az MNG fegyveres őrsége a biztonsági előírások szerint haladéktalanul értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. További információ a nyomozás és a vizsgálat lezárulta után várható – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik