A Magyar Hírlapnak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a nyomozás új határideje május 21. Bár az ügyben már több mint 10 ezer oldalnyi irat gyűlt össze, és több mint száz tanút hallgattak ki, a vádhatóság szerint még nincs minden tisztázva – írta a lap.
A bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatalos személyként elkövetett zsarolással is gyanúsított Hagyó Miklós nyolc hónapja van előzetesben, és a Magyar Nemzet megjegyzi, hogy vele együtt az ügyben 21 embert gyanúsítanak.