Közélet

Halottnak hitte a kórház az élő csecsemőt

Mint egy meghalt magzatot, egy úgynevezett vesetálba tettek egy újszülöttet a zalaegerszegi kórházban 2009 őszén.

10 perc után csak azért kezdték el kezelni, mert felsírt – ezt mondta egy édesanya a TV2 Tények című műsorában hétfőn este, akinek emiatt agykárosodott lett a kisfia.

Máté koraszülöttként, a 24. héten született meg, alig több mint fél kilóval 2009 őszén. Édesanyja előtte vérzett, ezért többször volt orvosnál, de ott csak kúpot írtak fel neki, azt mondja: nem is vizsgálták meg rendesen. Végül kórházba került, mert már görcsölt. Orvosa azt mondta, hogy el fog vetélni, meg kell szülnie a halott gyereket. Egy vesetálba tették be a kisfiút és elvitték. A 10. percben azonban a gyerek felsírt, csak ekkor kezdték el kezelni, inkubátorba helyezték. Utána öt hónapig volt kórházban, ezalatt szondán keresztül etették, oxigénhiányos agykárosodása lett.

A család szerint a kórház hibázott, mert a törvény szerint a 24. hétben már nem szabad abortuszként levezetni egy szülést, és az újszülöttet rögtön el kellett volna látni, de ezt nem tették meg. Ezért kártérítést szeretnének. Ügyvédjük azt mondja: január 15-ig várták, hogy a kórház válaszoljon, de nem tette meg, ezért hétfőn feljelentették őket.

A Tények megkereste a kórházat is, de az ügyben senki sem akart nyilatkozni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nem vette észre a kórház, hogy él a csecsemő (TV2.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik