Közélet

Bíróság előtt a formatervezett vaginák specialistája

A plasztikai sebész Dr. Robert Rhot egy korábbi alkalmazottja vádolja szexuális zaklatással.

Jiyeon Byun 2008-ban, 5 héten keresztül volt a sztársebész személyi asszisztense – a hölgy állítása szerint az orvos félreérthetetlen módon viselkedett vele, többek között ezért is mondott fel alig egy hónap után.

Vallomásában Byun beszámolt arról, hogy a sebész elvárta, hogy megölelje, és arra is megpróbálta rávenni, hogy töltsön el vele egy titkos hétvégét Atlantic City-ben – közeledését a hölgy azonban minden alkalommal visszautasította, majd kis idő múlva kénytelen volt felmondani. „Megmondtam neki, hogy ki van zárva, hogy bármi is legyen köztünk. Hiszen a főnököm és ráadásul házas” – magyarázta Byun.

Dr. Rho ügyvédje azonban határozottan tagadja, hogy ügyfele és annak volt alkalmazottja között bármi szakmailag kifogásolható történt volna. „Nem volt szex, nem volt tapogatás, semmi sem történt. Ügyfelem nem akart titokban találkozni a hölggyel, nem akart tőle egyáltalán semmit, ami nem volt a munkakapcsolatukban elvárható” – nyilatkozta, majd hozzátette, hogy a hölgy rövid alkalmazása alatt egyszer sem emelt kifogást a sebész viselkedése ellen, egyszer sem tiltakozott.

Dr. Robert Rho az utóbbi években vált ismert plasztikai sebésszé, amióta specialitása, a vaginafiatalítás keresett és a hölgyek körében divatos beavatkozás lett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Szexuális zaklatással vádolják a vaginafiatalító sebészt – angolul (NYDailyNews.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik