A 18 éves Jesse Ray Stewart rendőrőrsre való beszállításához majdnem féltucat járőr kellett – a fiatalembert ugyanis le kellett fogni, hogy ne egye meg a rendőrautót.
Stewart, akit autólopásért akartak őrizetbe venni, először a rendőrautó hátsó ülését leválasztó plexiüveget akarta szétverni a fejével, majd beleharapott az anyósülés háttámlájába. Mire sikerült megállítani, Stewart már jókora darabokat harapott ki az ülésből – és a szövet alatti szivacsos részből.
A hivatalos jelentés 300 dollárnyi kárról számol be. A helyszínen tartózkodó rendőrök szerint a Stewartnak nehezére esett a beszéd, és az egyensúlyérzékével is gondok voltak, amikor megpróbálták beültetni a járműbe. „Artikulálatlanul üvöltözött és folyt a nyála, egyáltalán nem volt hajlandó együttműködni” – áll a beszámolóban.
A férfit pillanatnyilag a new porti rendőrőrsön tartják fogva.
AJÁNLOTT LINKEK:
A tinédzser majdnem megette a kocsiülést – angolul (MSNBC.com)