Közélet

Szabadlábra helyezték Damu Rolandot

A Fővárosi Bíróság másodfokon helyt adott a sorozatszínész védői fellebbezésének.

Papp Gábor ügyvéd elmondta: a másodfokon eljáró bíróság megalapozottnak találta, hogy jogszerűtlen volt védencük előzetes letartóztatása, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem áll fenn.

Damu Rolandot november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyvédei akkor azt mondták, ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában “egyértelművé tette”, hogy ártatlan, továbbá poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát – nyilatkozták a jogi képviselők.

A rendőrség korábban azt közölte, súlyos testi sértés kísérlete miatt állítottak elő egy 36 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos tájékoztatása szerint a férfi november 17-én 20 óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségért kiabált. Ezután a férfi fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a sértettet, aki taxival hazament, és otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket.

A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, hogy sérüléseit ellássák. A nő a kórházból értesítette a rendőrséget, és feljelentést tett a volt barátja ellen.

Címkék: damu roland

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.