Közélet

Előzetesben a tanárverő tinédzser

A püspökladányi diák trágár szavak kíséretében több alkalommal ököllel megütötte tanárát egy helyi iskolában.

A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és becsületsértés vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 17 éves fiatalemberrel szemben – mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Az eljárás adatai szerint november 24-én az egyik püspökladányi iskolában egy 42 éves pedagógus megkérte az egyik osztály tanulóit, hogy sorakozzanak a folyosón, de egy 17 éves tanuló ennek ellenszegült, nem volt hajlandó sorba állni. A tanár felszólította, hogy csatlakozzon a többiekhez, ekkor a diák trágár kifejezésekkel elutasította tanárát, majd a későbbiekben sem hagyott fel megbotránkoztató viselkedésével – ismertette az esetet a szóvivő.

Elmondta azt is, hogy a verbális agresszió után a diák a tanárát többször meglökte, majd ököllel több alkalommal arcon ütötte. A tanárt az ütések hirtelen érték, ideje sem volt védekezni.

A rendőrség a fiatalkorút őrizetbe vette, a Debreceni Városi Bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte, mivel a tanárverés mellett ellene már rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban volt büntetőeljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik