Közélet

Mulasztások a motoros rendőr halála ügyében

A rendőrség fegyelmi vizsgálata szerint hárman már biztosan mulasztottak.

Először a szakszervezet szellőztette meg, hogy talán nem volt minden rendben az M1-esen történt balesetben elhunyt rendőr motorjával, és valaki mulaszthatott, majd később a műszaki szakértő is ezt állapította meg. A 33 éves rendőr édesanyja azt állította, hogy a motor egy korábbi műszaki szemléből egyszerűen kimaradt, amikor a fia szabadságon volt.

Az országos rendőrfőkapitány feljelentést tett az eset után, és fegyelmi vizsgálat is indult tíz ember ellen, mostanra pedig ebből három eljárás fejeződött be jogerősen – számolt be róla az RTL Híradó. Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: két ember mulasztást követett el a motorkerékpárok mozgásával kapcsolatos ügyeleti napló, illetve ügyeleti adminisztráció területén, egy ember pedig súlyos mulasztást követett el az érintett motorkerékpár műszaki állapotával kapcsolatos szemle kapcsán.

A televízió úgy tudja, utóbbi rendőr egy osztályvezető, akinek tudnia kellett volna, hogy a motor rossz állapotban van, és hogy nem vizsgálták át. A rendőrség nem árulta el, hogy a három rendőr milyen büntetést kapott, de a jogszabályok szerint ilyenkor le is fokozhatják őket, csökkenthetik a fizetésüket vagy megrovást kaphatnak.

A rendőrség szóvivője szerint a baleset óta elkezdődött a 354 rendőrségi motor felújítása, és tavaszra, illetve a magyar uniós elnökség idejére a motorok nagy része már szolgálatba áll.
Az RTL Híradó úgy tudja, a rendőrség új motorok beszerzését is tervezi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik