Közélet

Orgazdasággal gyanúsítanak egy volt és egy jelenlegi önkormányzati cégvezetőt

Az ügyben tavaly indult rendőrségi eljárás.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, illetve orgazdasággal vádolja a megyei főügyészség a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. volt vezérigazgatóját és a Nyírinfo Kft. ügyvezetőjét – írta a Kelet-Magyarország. Az ügyben tavaly indult rendőrségi eljárás két akkori Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, egyben felügyelőbizottsági tag feljelentése nyomán, akik azt állították, hogy szabálytalanságokról szereztek tudomást a két, önkormányzati tulajdonú társaság működésével kapcsolatban.

A két társaság 52 millió forint értékű szerződést kötött egymással, amelyben az informatikai cég vállalta, hogy egy kontrollingrendszert készít a zrt.-nek. Az összeg magában foglalta a szoftver kifejlesztését és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. dolgozóinak betanítását is. A munkáknak azonban csak részét végezte el az informatikai társaság, a vádirat szerint 13,7 millió forint értékben viszont nem teljesített.

Mindkét cégvezető tudta, hogy a feladatot nem végezték el, ennek ellenére a zrt. vezérigazgatója kifizette a teljes összeget a Nyírinfo Kft.-nek – közölte Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője. A nyomozás – elfogultság miatt – a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon folyt, majd az ügyet vádemelési javaslattal átadták a Nyíregyházi Városi Ügyészségnek, amely elpostázza a vádiratot a bíróságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik