Közélet

Felébredt a klinikai halottnak hitt asszony

Magához tért egy francia nő néhány órával azután, hogy klinikai halottnak nyilvánították, és fiai nem engedték meg, hogy lekapcsolják a lélegeztetőgépről.

A 60 éves Lydie Paillard-t éppen egy kemoterápiás kezelésre készítették elő, amikor elájult – közölte a bordeaux-i Rive Droite kórház igazgatója. Egy orvos megpróbálta újraéleszteni, majd lélegeztetőgépre tette, de az asszony nem tért magához. Ekkor Paillard fiaival közölték a hírt, hogy anyjuk a klinikai halál állapotába került.

A nő három fia azonban nem engedte meg, hogy levegyék anyjukat a lélegeztetőgépről, így Paillard-t átvitték az egyetemi kórházba, ahol kiderült, mégsem klinikai halott. A nő végül a csodával határos módon 14 órával később felébredt. A bordeaux-i kórház igazgatója szerint beosztottja kommunikációs, és nem orvosi hibát követett el.

Ébredése után a nő azt mondta, hogy csak annyira emlékszik: rosszul lett egy injekció után. Hozzátette: most egy kicsit fáradtabb a szokásosnál, de egyébként jól van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik