Közélet

Két férfit súlyosan bántalmaztak a Magyar Szigeten

Pénteken pedig három fradistát bántalmaztak fekete ruhás alakok.

Két férfit súlyosan bántalmaztak egy magánterületen tartott rendezvényen Verőcén, a rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen – közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az Index hétfőn arról számolt be, hogy még pénteken a Magyar Sziget Fesztiválon három fradistát súlyosan bántalmaztak.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett rendezvényen – az Index szerint – péntek hajnalban egy időben, de három különböző helyszínen legalább 10-12 fekete ruhás alak támadt három Fradi-drukkerre, mindegyikőjüket súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A Hetek című hetilap internetes oldala korábban arról számolt be, hogy “életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón”. Az írás szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője a rendezvény helyszínén egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját.

Az MTI megkeresésére Dúró Dóra a párt szóvivője hétfőn azt mondta: a Jobbik elnöksége hétfői ülésén napirendre vette Zagyva György Gyula ügyét, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt “kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik