Közélet

Rabszállító karambolozott Budapesten

Négyen súlyos, tizenegyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, amikor egy rabokat szállító teherkocsi karambolozott egy személyautóval szerda délután.

A karambol a VIII. kerületben, a Kerepesi út 15. szám előtt történt, egy lámpával ellátott gyárbejáratnál – mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője. A személyautó innen fordult a Kerepesi úton közeledő rabszállító teherautó elé. A személyautó vezetőjét a tűzoltók emelték ki a roncsból. A balesetben az elsődleges adatok szerint 12 rab, egy őr és két civil sérült meg. A helyszínelés még tart, a Hungária körút felé tartó oldal még le van zárva – tette hozzá.

A nyomok alapján a teherautó több méteren keresztül tolta maga előtt a személyautót. A helyszínre 10 mentőautót riasztottak, a sérülteket négy fővárosi kórházba vitték. A baleset miatt a Kerepesi utat teljes szélességében lezárták, a forgalom valamivel öt óra előtt már megindult a Keleti pályaudvar felé tartó oldalon.

A rendőrök még vizsgálják, melyik jármű vezetője hibázott. Egyelőre nem tisztázott, hogy a rabszállító használta-e megkülönböztető jelzéseit.

A BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a helyszínelés idejére a 80-as trolik csak rövidített útvonalon, a Stadionok megállóig járnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik