Közélet

Éheztették három vecsési idősotthon lakóit

Az intézményeket bezáratják.

Három illegálisan, elképesztő körülmények között működő vecsési idősotthonra bukkantak a hatóságok a TV2 Aktív című műsorának információi szerint.Több idős ember a kiszáradás határán állt, sőt – a TV2 információi szerint – néhány korábbi haláleset is összefüggésbe hozható az elégtelen ellátással. Az intézményeket bezáratják.

Az Aktív kamerái is jelen voltak abban a három vecsési idősek otthonában, ahonnan sürgősen ki kellett költöztetni a nyugodt öregkor reményében ott élő öregeket – tudta meg az MTI a tévécsatornától. Az illegálisan működő otthonokra több milliós közüzemi tartozásuk miatt bukkantak a hatóságok, s a körülményeket látva azonnal intézkedtek tevékenységük felfüggesztéséről – derül ki az Aktív péntek este adásba kerülő riportjából.

Mindhárom otthonban elképesztő mocsok fogadta a helyszínre érkezőket. Az idős emberek még enni sem kaptak rendszeresen, aminek következtében többeket a kiszáradás fenyegetett. Állítólag az is előfordult, hogy este hattól tízig kellett várni a kenyérből és margarinból álló “vacsorára”, esetenként pedig a személyzet tagjai saját pénzükön vettek ételt az időseknek.

Néhány bejelentés alapján az sem kizárt, hogy a három otthonban történt több korábbi haláleset is összefüggésbe hozható az intézményekben uralkodó elképesztő állapotokkal – derül ki a műsorból, melynek kamarái a kiköltöztetést is végigkövették.

Az MTI pénteken késő délután kereste, de nem érte el a helyi polgármesteri hivatal illetékeseit. A vecsési egészségügyi szolgálat igazgató főorvosa pedig azt mondta: ő is csak hallomásból tud az esetről, hozzájuk senkit sem szállítottak be. Nem fekszik az érintett otthonokból kiköltöztetett beteg a területileg illetékes Dél-Pesti Kórházban sem – közölte a sürgősségi osztály egyik dolgozója az MTI-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik