Közélet

14 év börtönt kapott a salgótarjáni gyilkos

A férfi 2008 júliusában téglával agyonverte élettársának 15 éves húgát.

A bíróság emberölés bűntettében állapította meg a 28 éves vádlott, Németh Attila bűnösségét.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész életfogytig tartó büntetés kiszabásáért és a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megállapításért, míg a vádlott és védője felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért fellebbezett.

A bíróság nem talált enyhítő körülményeket, viszont súlyosítónak találta a vádlott kitartó szándékát, a családokon belüli erőszak elszaporodását, továbbá azt, hogy a férfi a bűncselekményt próbaidőre bocsátás alatt, fegyházbüntetéséből feltételesen szabadulva követte el.

A vádirat szerint a 15 éves lány azt kérte a férfitól, hogy javasoljon olyan eldugott helyet, ahol egyik udvarlójával találkozhat; előtte – a család előtt titokban tartott – nemi viszony volt közöttük.

A lány nővérének élettársa egy Salgótarján külterületén álló, épülőfélben lévő hétvégi házat ajánlott, ott meg is kereste az egyedül tartózkodó lányt 2008. július 19-én.

Miután a lány közölte, hogy véget akar vetni a viszonyuknak, a férfi egy téglával legalább négyszer-ötször fejen ütötte. A sértett halálát koponyatető- és koponyaalapi törés, valamint légzésbénulás okozta.

A férfi fojtogatni is próbálta a lányt, mert úgy látta, hogy még mozog, majd elszaladt.

Ezután még aznap a lány keresésére indult a család többi tagjával együtt.

Másnap visszament a tetthelyre, meggyőződött róla, hogy a lány meghalt, és akkor szólt a többieknek, hogy rátalált a holttestre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik