Akár 10 ezer forintra is megbüntethetnek egy járművezetőt, ha nem a kijelölt helyen, hanem két megálló között nyit ajtót. Olvasónk szerint a BKV csak azokat a dolgozóit bünteti meg, akik emberségesek:
Tisztelt BKV-figyelő!
Rengetegszer olvasni a BKV-figyelőn olyan sztorikat, amikben a buszsofőrök bunkók az utasokkal, nem végzik rendesen a munkájukat, vagy (élet)veszélyes helyzeteket idéznek elő, ám legtöbbször még a pontos időponttal és járatszámmal rendelkező leveleknek sincs semmi hatásuk, és az alkalmatlan sofőrök általában megússzák a dolgot.
Ma délután a Moszkva téren sétáltam a 90-es busz felé, amikor az bezárta az ajtókat és elindult. Mivel már így is épphogy csak odaértem volna, a következő busz pedig 90A és 10 perccel később indul (így legalább +20 perc késés és 2 megálló séta), jobbnak láttam a busz nyomába eredni. Szerencsémre az pár méter megtétele után pirosat kapott, így a Csaba utcában utolértem, és integettem a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót. Meglepetésemre ehelyett a fülkeablakot nyitotta ki, ezért kíváncsian átsétáltam a túloldalra.
Amit a sofőr mondott, az egy kicsit ledöbbentett. A roppant jó modorú és szimpatikus úr ugyanis kedvesen elmagyarázta, hogy szívesen felengedne a buszra, de mivel már nem a megállóban áll, “tízezer forintra is megbüntethetik”, ha kinyitja az ajtót. A megszokott “húzz anyádba” kézmozdulat helyett inkább elmagyarázta nekem a helyzetet és még bocsánatot is kért (!) a dologért, ezért feltételezem, hogy nem a buszsofőr jó szándékával volt baj, pláne mivel kb. 40 méterre van onnan egy BKV-kuckó, ezért simán lehet, hogy felettesei látták is volna.
Kérdem én, hogy ha egyes járművezetők nap mint nap ocsmány viselkedést tanúsíthatnak az utasokkal szemben, odacsukhatják őket az ajtóval, emberhez nem méltó módon ordibálhatnak velük, megtolhatják a masszív járművekkel a bicikliseket, ésatöbbiésatöbbi… akkor miért ennek a kifejezetten kedves és tisztelendő buszvezetőnek kell büntetéstől tartania, ha merő kedvességből fel akar venni még egy utast, a piros lámpánál állva, körülbelül 25 méterre a végállomástól?
Nem beszélve arról, hogy a járművek állapota már önmagában is sokkal veszélyesebb az emberek testi épségére nézve, mint az, ha egy egyirányú utcában a pirosnál álló busz 3 másodpercre kinyitja az egyik ajtaját.
Ezt a helyzetet, és a nap mint nap előforduló dolgokat nézve, bármely épeszű budapesti fejében csak a következő mondat fogalmazódhat meg, ha a BKV-ról kérdezik… Mi a f*sz van veletek?
– deadmind