Közélet

Nem mertek leülni a koszos ülésekre az utasok

Olvasónk a 8-as busz rendszeres utasa. Sok mindent átélt már ezen a járaton, de amit vasárnap hajnalban átélt, az még őt is meglepte: A buszok ülése egytől egyig fekete volt, az utasok le se mertek ülni. A padlón barna elfolyások voltak, a busz oldala ragadt a fekete kosztól, az ajtónál pedig egy 2 méter hosszú 10 centi széles lyukon süvített be a szél. Hogy is mondja a BKV? “Önnek jár!”

Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat!

A mai napon hajnalban tartottam hazafelé, utazásomhoz rendszeresen a 8-as busz szolgáltatásait veszem igénybe. Bár sokat átéltem már, de az, amit ma reggel láttam, mindenen túltett. Az Ikarus 412-es típusú, nagyjából 8-10 éves buszra a Ferenciek terén szálltam fel a gazdagréti irányba, majd ülőhelyet kerestem magamnak. Több utastársamon is látszott, hogy komoly bajban vannak, hogy hova is üljenek le, ugyanis az ülések egytől-egyik feketék (!) voltak a kosztól, rágóguminyomoktól illetve egyéb szennyeződésektől! Hosszas keresgélés után végül néhányunknak sikerült elfogadható ülőhelyet találnunk, sokan azonban a később felszállók közül egyáltalán nem mertek leülni.

A busszal kapcsolatban összefoglalnám pár észrevételemet: – A középső ajtó alsó részén hiányzik a takarólemez, gyakorlatilag akadálytalanul süvít be a kinti hideg levegő. – Az egész buszban egy 40 centis radiátor próbálta meg mindezt ellensúlyozni, reménytelenül, holott forrólevegő befújók is vannak a buszokban. – A padlón több fele is emberi fekáliára hasonlító foltok, folyások, nyomok. – Az ablakokon nem lehet kilátni a mocsoktól! – A külső ajtónyitógombokat is vastagon belepte a kosz

A jármű rendszáma: BPO-237. 2009. november 22-én 06:55-kor indult az Urániától a 8-as busz vonalán. A buszt jobban átvizsgálva készítettem pár fényképet, melyeket most – illusztrálandó a helyzetet – mellékelten elküldök Önöknek! A helyzettel kapcsolatban az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem:

– A BKV tényleg csak ennyire becsüli meg utasait? – Biztos, hogy ilyen állapotú buszt kell üzemeltetni egy olyan vonalon, ahol – személyes tapasztalataim szerint – a legmagasabb a fizető utasok aránya? – Milyen takarítási protokollok vannak a BKV-nál? Milyen időközönként mossák ki az ülések kárpitját, a padlót és kapaszkodókat milyen rendszerességgel és eljárással fertőtlenítik, tisztítják? – Nem okoz-e közlekedési veszélyhelyzetet az, hogy a sofőr sem lát ki az ablakokon?

Meglátásom szerint a BKV a busz nem megfelelő állapotával hibásan teljesítette a közöttünk létrejött szerződést. Kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy jogosult vagyok-e emiatt bármilyen kompenzációra, visszatérítésre?

Mihamarabbi megtisztelő válaszukat előre is köszönöm! Kérem, tájékoztassanak arról, hogy az érintett buszt milyen határidővel és eljárással fogják teljesen kitakarítani, illetve kinek a felelőssége, hogy ilyen állapotban a jármű forgalomba kerülhet! Levelemet megküldöm a BKV-figyelő blognak is.

Üdvözlettel / Mit freundlichen Grüssen / Best regards:

Varga Ákos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik