Olvasónk lányát a 33-as buszon két ismeretlen lány arcon ütötte. Amikor felszállt a buszra a lányok körülvették, beszorították az ülésbe és kötekedés után többször szájon ütötték. A lánynak senki sem segített, az apuka a következő levelet küldte a BKV-nak:
Tisztelt BKV!
Azt szeretném megtudni, hogy ma 18:30 körül a 33.-as számú buszon Budafok felé az Újbuda Center előtt leszálló lányomat a buszon bántalmazó – arcul ütő 2 cigány lányról készült-e felvétel? Lányom szerint azon a buszon van kamera.Amikor felszállt a buszra, a lányok körülvették, beszorították az ülésbe, és kötekedés után többször szájon ütötték. Ő a neveltetése miatt nem alacsonyodott le hozzájuk, de ezt többen szótlanul, és tettek nélkül nézték. Mindezt több utas láthatta, de csak egy frissen felszálló fiatalember volt olyan tisztességes, hogy ismeretlenül is leszállt vele a buszról, és gyalog elkísérte a következő megállóig, hogy onnan tovább tudjon hazafelé utazni. Én ide mentem elé kocsival, mert teljesen kiborult a megaláztatástól.
Ha van felvétel, elkérhetem-e, mert szeretnék feljelentést tenni. Garázdaság, és rablási kísérlet is történt, hiszen a táskáját is erővel kellett visszavennie a támadóitól.Mindez több ember szeme láttára történt ma este. Kérem válaszukat e-mail címemre. Ugyanezt a leírást elküldtem a BRFK e-mail címére is mint bejelentést.
Tisztelettel: XY