Az utóbbi hetekben nagyon népszerű lett a bliccelés. A BKV szerint a válság miatt csökkent nagyot a bevétel, az interneten szerveződő kis társaságok szerint a bojkott miatt fogy kevesebb jegy és bérlet. Olvasónk is bérlet nélkül utazik mióta kiderült, a pénzét talicskán tolják ki az Akácfa utcából. Tegnap találkozott először ellenőrrel:
Tisztelt BKV-figyelő!
Körülbelül egy hónapja döntöttem úgy, hogy nem veszek se jegyet, se bérletet, bliccelni fogok a BKV-n. Elegem lett abból, hogy azt a pénzt, amit én költhetnék kajára, ruhára, akármire mások teljesen felesleges dolgokra költik el, nem láttam értelmét a bérletvásárlásnak, így a havi majd’ 10 ezer forintot inkább magamra költöm.
Kerülöm a metrót, a forgalmasabb járatokat, inkább arra felé utazgatok, ahol nincs ellenőr, eddig sikerült is. Tegnap a Blaha felé volt dolgom délután, a 4-es villamossal mentem, ahol ellenőrrel futottam össze. Mondtam neki miért nincs bérletem, hogy még gyermekkoromban is vettem, de elegem lett. Azt gondoltam megértő lesz, de nagyon pipa lett. Megfogta a pulóverem és rángatni kezdett, majd hozzácsapott a villamos vezetőfülkéjéhez (menetirány szerint a villamos végénél). Azt mondogatta, hogy ez nem megoldás, mindenkinek nehéz, de attól nem kell lopni. Mondtam, hogy igaza van, de nincs annyi pénzem, hogy erre is költsek tök feleslegesen. Megérkeztünk a Blahához, majd leszálltam, ott hagytam, nem is jött utánam.
Kicsit úgy érzem igaza volt…
ZT.