Közélet

A naiv utasok még hisznek a menetrendnek

Én már évekkel ezelőtt sem néztem a menetrendet, hisz a kiírások, az indulási időpontok szinte sosem valósak. Vannak olyan utasok akik még hisznek a tájékoztatónak, és várják a buszt, a menetrendhez igazítják az idejüket. Két olvasók is panaszt írt a menetrendekkel kapcsolatban. A két panaszban egy hasonlóság van: főszereplőjük 20 percnél többet várt az egyébként 5-10 percenként induló buszra.

Kedves BKV-figyelő!

Szeptember 23. Megérkeztem az Örs Vezér Terei buszállomásra dél után fél négy előtt valamivel. Épp siettem, és az utastájékoztató táblára pillantva elégedetten veszem észre, hogy csak egy-két perc és már indul is a 168-as ami továbbvisz, hurrá. Előre kocogok, kisebb tömeg fogad a megállóban, de ez ilyenkor normális. Ami kevésbé, hogy busz viszont sehol. A visszaszámlálást jelző tábla meg szépen lassan lenullázódik.. majd újra beáll 9 percre ahogy kell. Várunk-várunk, a megállóban álló embertömeg egyre terjeszkedik, zsúfolódik s a számláló MEGINT eléri a zérót, buszt pedig még mindíg nem látni. Ekkor kikanyarodik hátulról egy teljesen üres darab, mindenki arcára kiül a megkönnyebbülés, észrevettek minket és végre kiparancsoltak egyet.

Mindenki egy emberként odatipeg a padka szélére, de a sofőr úr a megálló előtt parkol le, majd olvasgatni kezd közben látványosan az órájára pillant olykor-olykor mintha ő is elégedetlenül várna valamire. Eközben a leendő utasok szinte mindegyike láthatóan farkasszemet néz vele. Egyszercsak a fazon nagyot sóhajtva, komolyan olyan arckifejezéssel mint aki valami kegyelmet gyakorolna, beáll a megállóba s kitárja az első, második ajtót (hátsót nem nyitja ki, biztos hibás vagy valami). Felszáll a nép. Halkan várjuk a startot, a felbőgő motor hangját, a felszállás tilalmát jelző hang csörömpölését, de csalódottságunkra emberünk egyszerűen elhagyja a járművet.. A középső ajtónál valami nő meg is állítja a menekülő sofőrt, megkérdi, hogy most mégis mi van de csak valami párszavas mondatot enged el a fazon és gyalogol tovább. Miközben már lassan a harmadik számlálás járna le (közben már jótékonyan kikapcsolták a táblát, csak a két vízszintes vonal tájékoztatja az utaznivágyókat helyzetük reménytelenségéről), jobb híján várunk tovább.

Mivel a busz végén foglaltam állóhelyet láttam, hogy közben mögénk lopakodik egy másik 168-as ami időközben megérkezett. Az újonnan jövők inkább arra szállnak fel amit megértek és örülök is, mert legalább nem leszünk még zsúfoltabbak. Viszont feltűnik, hogy azt a buszt viszont nem hagyja el a vezetője.. hirtelen ötlettől vezérelve előremegyek, leszállok és felkapaszkodom a frissen jött tágasabb járműre. Néhányan még “átszállnak”, majd egyszercsak beindul a busz.. de nem az első halkonzerv, hanem a miénk.

Én komolyan már csak annak örültem, hogy legalább fél óra után végre elhagyhatom a helyszínt, de ha több eszem lett volna akkor lefényképezem az első buszban ragadt, tág szemekkel pislogó arcok tömkelegét és az azon kiülő csalódottságot ahogy lassan elhaladtunk mellettük, mert nagyon kifejező illusztráció lett volna ehhez a poszthoz.

R


A második panaszban olvasónk barátnője várt 20 percnél többet a 105-ös buszra, de megunta a várakozást és alternatívát keresett. A panasz elgondolkodtató: tényleg a sofőrök nem indulnak időben? Vagy teljesen más menetrendjük van, mint ami a megállóban kint van?

Kedves Gál Mihály!
 
Örömmel látom, hogy létezik ilyen blog, mely a BKV szabálytalanságaival foglalkozik, s ne adj Isten kivizsgálja az eseteket.
 
A 105-ös busz menetrendi rendszertelenségére szeretném felhívni  a BKV figyelmét. Sajnos szinte mindig tapasztaljuk, hogy a Gyöngyösi utcai végállomásnál (mivel mi ott szállunk fel) nem nagyon tartják be a menetrendszerinti indulási időpontokat, ami a reggeli munkábaigyekezetkor igen kellemetlenül tud jönni, hisz olyankor minden perc számít.
 
Ma azonban barátnőmnél kiverte az a biztosítékot, hogy 14.05 perckor ért oda kb. (03-kor látott elmenni egyet, aminek 00-kor kellett volna pontosan indulnia) a buszmegállóba, s megnézte a táblát, megnyugodva, hogy sebaj 7 percenként jár a busz, így úgy döntött megvárja…20 percig volt türelme várni a buszt, a többi ember is ott várakozott sűrű anyázások közepette, s holott 4 busz is sorakozott a Váci uton, melyek közül egynek már 14.07-kor el kellett volna indulnia a kiírás szerint, a 4 busz közül 1 sem állt be a megállóba!! Kb. 14.20 körül az egyik sofőr kiment felszállt a buszra, és elkezdett ott vakarózni, tenni-venni, átrendezni a buszt..de el nem indult volna!! Na itt a barátnőmnek betelt a pohár és lement a metróba, mert már igencsak késésben volt.
 
Rendkívül sajnálatos és polgárpukkasztó, hogy bkv buszsofőrök ezt megengedik maguknak, hogy ilyen mérvű rendszertelenségeket műveljenek olyan emberek rovására – alias utasok -, akik horribilis összegeket fizetnek manapság egy nyomorult bkv bérletért, és teljesen ki vannak szolgáltatva a buszsofőrök kényének kedvének, akik fogják magukat, és leszarják a menetidőt. Szerintem ez tűrhetetlen, és igencsak megróvásért de legalább kivizsgálásért kiált!!
 
Az eset 2009. szeptember 24-én (csütörtökön) 14 óra 05 perc és 14. óra 20 perc között történt, nyugodtan meg lehet keresni az ekkor szolgálatba lévő 105-ös buszsofőr(öke)t, aki(k) ekkor a Gyöngyösi utcai végállomáson tartózkodtak, és kérdőre lehet vonni! Még egyszer mondom, 4 busz sorakozott egymás mögött a Váci úti részen, és egyik sofőrjének sem jutott eszébe, hogy indulni kéne!
 
Legyen szíves tájékoztatni arról, hogy lesz-e ennek a levélnek egyáltalán bármiféle következménye (minimum egy felelősségrevonás).
 
Köszönettel: R. Emil

Meguntad, hogy havi 9400 forintért neked csak ez jár?

Akkor írj a BKV-figyelőnek!

bkvfigyelo@gmail.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik