Közélet

Augusztus 22-én jöhet az új paraméterkönyv

Egy olvasó hívta fel a figyelmem a VEKE weblapján található írásra, ami a 2009-es paraméterkönyv tervezetét tartalmazza. Az írásból kiderül, hogy augusztus 22-től több járat ritkul, több pedig sűrűbben fog járni, amennyiben elfogadják a tervezetet.

1-es és 1A villamos: az 1-es munkanap napközben sűrűbben közlekedik. Az 1A pénteken délután egy órával korábban indul be, és egy órával korábban leáll. Mindkét változás augusztus 22-től lép életbe.

3-as és 62A villamos: a 62A szombaton egyáltalán nem, valamint munkanap 21:30 után nem közlekedik a paraméterkönyv-tervezet szerint. Szombaton délelőtt a 3-as villamos viszont 10 helyett 7-8 percenként indul, és reggel 4:36-kor is többletmenet kerül beiktatásra a Mexikói úttól. A változások bevezetési időpontja: a reggeli üzemidő bővítése tekintetében 2009. június 6., a hétvégi közlekedési rend módosítása tekintetében 2009. augusztus 22.

5-ös autóbusz: mindennap este 23.23-kor többletindulás lesz a Pasaréti térről, így csökken az utolsó nappali és az első éjszakai járatok közötti hézag június 6-tól.

11-es autóbusz: a Nagybányai úti végállomás átépítésének köszönhetően alacsonypadlós járművek is közlekednek a vonalon, részleges Localo-üzem várható június 6-tól.

16-os autóbusz: a régi, hosszú 16-os egyesületünk javaslatára történt visszaállításának helyességét visszaigazolták az önálló szakasz növekvő utasszámai: ennek megfelelően a 16-os munkanapokon napközben és délután, valamint hétvégén sűrűbben, 6 percenként közlekedik majd kezdeményezésünkre, egyidejűleg a 16A és a 116-os közös követése 6 percre ritkul. A változás június 6-tól lép életbe

16A autóbusz:
hajnalban és késő este is többlet meneteket teljesít, meghosszabbodik a Budai Vár elérhetőségének időtartama

21-es villamos: munkanap a két csúcsidő között 12 helyett csak 15 percenként indul augusztus 22-től.

22-es autóbusz: munkanapokon délelőtt és tavasztól őszig hétvégente a zsúfoltság csökkentésének érdekében sűrűbben indul, 4-5 percenként, már június 6-tól.

23-as autóbusz: a VEKE javaslatára a zsúfoltság miatt mindennap este 20 helyett 10 percenként jár majd, ez június 6-tól esténként sűrítést jelent.

34-es és 106-os autóbusz: hétvégén egész évben csuklós busszal közlekednek, nem csak nyáron.

36-os autóbusz: szombaton csuklós buszok járnak majd a vonalon, június 6-tól.

39-es, 143-as és 186-os autóbuszok:
midi helyett szóló buszok járnak majd, a midik rossz üzemkészsége miatt.

45-ös autóbusz: csúcsidőben kismértékben ritkul, de a csuklós üzem megmarad, vasárnap szóló busz közlekedik viszont a vonalon. Bevezetés: augusztus 22.

Hűvösvölgy buszjáratai: az 57-es és 257-es, valamint a 64-es és 164-es busz munkanap délután sűrűbben (12 helyett 10 percenként), a 157-es ritkábban (12 helyett 15 percenként) jár. A 63-ason az esti órákban többletindulás kerül beiktatásra munkanapokon. A 63-as menetrendje június 6-tól, a többi járaté augusztus 22-től változik.

66E autóbusz: délután is csuklós járművel közlekedik augusztustól.

68-as autóbusz: vasárnap szóló járművel közlekedik augusztus 22-től, de a járműtípus változása a temetői forgalomban érintett hétvégéket és ünnepnapokat nem érinti.

74A trolibusz: munkanap napközben és hétvégén ritkítva, 15 percenként jár majd június 6-tól.

75-ös és 79-es trolibusz: a 75-ös csúcsidőben ritkul, illetve mindkét járat hétvégente 10 helyett 12 percenként közlekedik augusztus 22-től.

85-ös autóbusz: munkanap napközben sűrűbben, 12 helyett 10 percenként jár majd június 6-tól.

93-as autóbusz: az iskolaszüneti menetrend megszűnik, iskolaszünetben is 20 percenként jár majd reggelente júniustól.

103-as autóbsz: munkanap napközben ritkábban, 10 helyett 12 percenként jár majd augusztus 22-től.

118-as autóbusz:
augusztus 22-től hétköznap késő este és hétvégén hajnalban is közlekedik majd, jellemzően 30 percenként.

120-as autóbusz: napközben ritkábban indul majd, 12 helyett 15 percenként auguszuts 22-től.

122-es autóbusz: munkanap délután egy órával tovább, 19.30-ig közlekedhet, a beérkezett észrevételek alapján, már június 6-tól.

123-as és 123A autóbusz: csúcsidőben egy járművel több közlekedik majd, így sűrűbben, szombat délelőttönként viszont kicsit ritkábban, 12 percenként indul majd. A 123-as járat az Auchan áruház felé is betér majd a Mezsgye utcai végállomáshoz, a VEKÉ-hez érkezett észrevételek alapján. Az útvonalváltozás június 6-tól, a menetrendi változás augusztus 22-től lép életbe.

128-as autóbusz: munkanap csúcsidőben 10 helyett 12 percenként indul majd az új 129-es járattal összehangolt menetrend szerint, augusztustól.

134-es autóbusz: munkanap délután 12 helyett 10 percenként indul majd a zsúfoltság miatt augusztus 22-től.

136E autóbusz: reggeli csúcsidőben augusztus 22-től egy járművel kevesebb közlekedik majd a vonalon és a BKV javaslatára az utasszámok alapján a járaton esténként és hétvégén egész nap csuklós helyett szóló autóbuszok közlekednek, változatlanul sűrű követéssel, részben alacsonypadlós járművekkel.

146A autóbusz: augusztustól munkanapokon napközben nem közlekedik.

151-es autóbusz: reggeli csúcsidőben augusztus 22-től egy járművel kevesebb közlekedik majd a vonalon, a BKV utasszámlálása alapján.

152-es autóbusz: a HÉV csatlakozások javítása miatt munkanap napközben 15 helyett 20 percenként fog közlekedni augusztus 22-től.

153-as autóbusz
: munkanapokon reggel 7-8 helyett 8-9, míg iskolaszünetben reggelente 8-9 helyett 10, délután 10 helyett 12 percenként közlekedik. Bevezetés időpontja: 2009. augusztus 22.

A 2008. évi Paraméterkönyv keretében beindított 155-ös és 156-os autóbusz-család menetrendi rendszere több ponton módosul. Az autóbuszok munkanapokon napközben a 2009. évi Paraméterkönyv szerint 20-20 helyett 15-15 percenként közlekednek. A 156-os autóbusz munkanapi üzemideje egyidejűleg az esti alacsony utasszámok miatt lecsökken: 21:00 helyett csak 20:00-ig közlekedik. A hétvégi közlekedési rend is megváltozik: a két 20 percenként közlekedő járat helyett csak a 155-ös autóbusz közlekedik 15 percenként, a 156-os így hétvégén nem jár. Bevezetés időpontja: 2009. augusztus 22.

159-es autóbusz: reggeli csúcsidőben augusztus 22-től egy járművel kevesebb közlekedik majd a vonalon.

182-es és 184-es autóbusz: szombat délelőtt a zsúfoltság miatt sűrűbben, 12 helyett 10 percenként indulnak majd, augusztus 22-től.

185-ös autóbusz: napközben és délutánonként 12 helyett 15 percenként indul és üzemideje is rövidül, késő este és hétvégén hajnalban nem fog közlekedni, a 85-ös sűrítésének ellentételezésére, augusztus 22-től.

194-es autóbusz: munkanap csúcsidőben sűrűbben jár majd, egy járművel több közlekedik majd a vonalon augusztus 22-től.

I. RÁKOSMENTE

2008-ban az egyik legjelentősebb változtatás a XVII. kerület buszhálózatán történt. A fejlesztések összességében sikeresnek mondhatóak, azonban néhány területtel kapcsolatosan észrevételek érkeztek régóta fennálló problémák megoldatlansága miatt. A visszajelzések alapján Riz Leventével, a XVII. kerület polgármesterével együttműködésben dolgoztunk ki egy átfogó javaslatot Rákosliget buszközlekedésének továbbfejlesztésére. A terv szerint a 98-as busz a jövőben meghosszabbított útvonalon a Ferihegyi út, a XVIII. utca és a Diadal utca érintésével Rákoscsaba vasútállomásig közlekedhet. A buszok a Diadal utca – Bártfai utca – Szt. Imre herceg utca – Naplás út – Diadal utca körforgalomban járhatnak majd körbe. A változás révén egyszerűsíthető a 198-as járat útvonala is, amely így mindkét irányban az Ananász utca érintésével, tehát kifelé is a mai Dél-Pest irányú útvonalán közlekedhet a Tóalmás utcai végpontig. A változtatás révén jelentősen javulnak Rákosliget kerületen belüli kapcsolatai, és csökken a 198-as e szak
aszának túlzsúfoltsága, a bonyolult körjárati járatstruktúra hátrányai és az ebből eredő jogos panaszok megszűnhetnek.

A két járat összehangoltan, reggeli csúcsidőben 10-10, délután 12-12, napközben és hétvégén 15-15, hajnalban és késő este 20-20 percenként fog közlekedni. A 98-as jelentős délutáni ritkulását kompenzálandó az új paraméterkönyv szerint a 98E gyorsjárat Kőbánya-Kispest Rákoshegy között munkanap délutánonként is közlekedni fog.

Rákoshegyen a Helikopter lakópark is új kapcsolatot kap a kerület központja felé, mivel a 46-os busz Rákoskeresztúr központjától a Ferihegyi út – Szabadság utca – Lőrinci út – Helikopter út – Helikopter lakópark útvonalon kerül meghosszabbításra. A lakóparknál a kerület új végállomást is épít a járat számára.

Változik a Rákoscsaba-Újtelepet az Örs vezér terével összekötő 176E busz útvonala is. A javaslat szerint a járat a Cinkotai út és az Örs vezér tere között a 276E vonalán fog járni, tehermentesítve ezzel az utóbbi járat túlzsúfolt XVI. kerületi szakaszát, érintve annak megállóit. A 176E kissé ritkulni fog: minden időszakban negyedóránként közlekedik majd. Az új forgalmi rend a Rákosmentéről az Örs vezér terére vezető buszkorridor megépüléséig marad életben, azt követően a vonal ismételt felülvizsgálata lesz szükséges. A fenti változások 2009. augusztus 22-étől lépnek életbe a javaslat szerint.

A kerületet érintő további jelentős előrelépés lehet a 197-es busz elindulása, amely Rákoscsaba és Rákoskert lakosainak vasúthoz eljutását fogja megoldani. A járat Rákoscsaba és Rákoskert vasútállomás között ingázik majd a Zrínyi utca – Pesti út – Sáránd utca – Rákoskert sugárút útvonalon, és menetrendje a két vasútvonaléhoz fog igazodni. Reggel 20, napközben és délután, továbbá hétvégén 30, este 60 percenként közlekedik majd. A járat beindulás ahhoz a Parking Kft., a XVII. és XXII. kerületi Önkormányzat, illetve a MÁV által jegyzett projekthez köthető, melynek keretében Budapesten hat vasútállomáson P+R parkolók létesülnek (Rákoshegy, Rákoscsaba, Rákoskert, Rákoscsaba-Újtelep, Budafok-Háros, Budafok-Belváros), és a 197-es által érintett két vasútállomásnál a buszfordulók is kiépülnek. A VEKE közreműködésével előkészített projekt elnyerte az uniós támogatást, így a beruházási munkák idén őszre várható befejezését követően az új 197-es járat beindulhat.

A 197-es buszjárat beindulásával a 162-es autóbuszjárat átalakítására kerül sor. A járat a reggeli csúcsidőben 262-es jelzéssel a Csabagyöngye utcától a Zrínyi utcán és a Péceli úton át Rákoscsaba, Színes utcáig közlekedik, ez a járat azonban a reggeli csúcsidőn kívül nem jár. A reggeli csúcsidő után, valamint hétvégéken a 162-es közlekedik, az Auchan áruházlánccal kötött szerződés alapján a mai útvonaláról a Sáránd utcától a Pesti úton át az M0 és a 31-es sz. út csomópontjánál található maglódi Auchanig meghosszabbított útvonalon. A 197-es beindításáig a 262-es járat a 162-es mai útvonalán jár, Rákoskertig, már idén tavasztól. (Ez azt jelenti, hogy a 162-es a reggeli csúcson kívüli időszakokban fog járni az Auchanhoz, a 197-es hiányában viszont a csak reggel járó 262-es nem a Színes utcáig jár, hanem Rákoskertre, a mai, még nem Auchanig közlekedő 162-essel megegyező útvonalon.)

Az utasforgalmi adatok alapján a BKV a 97E járat reggeli csúcsidei jelentős sűrítését, a csak reggel közlekedő 261E, valamint az új expresszek beindulása óta csökkenő utasszámú 67-es busz reggeli kapacitásának enyhe csökkentését is javasolja. A 97E és 169E járatok munkanap napközben is sűrűbben, 15 helyett 12 percenként közlekednek majd, a 202E viszont napközben ritkul, 15-ről 20 percre. A 162-es és a 162A busz délután kicsit ritkábban (közösen 10 percenként) járna, a gyengén kihasznált 201E pedig délután nem közlekedne. Utóbbit a sűrűbben, 10 percenként induló 202E kompenzálja majd. További változás, hogy a 161A járaton délutánonként szóló buszok közlekedhetnek. A menetrendi változások szintén augusztus 22-étől lépnek életbe.

II. BUDAI HEGYVIDÉK TÉRSÉGE

Budán is jelentős hálózat-átalakítást tartalmaz a Városüzemeltetési Bizottság számára készült előterjesztés. Végre beindulhat a VEKE által régóta szorgalmazott 111-es busz, amely a zöldmáli térségből közvetlen eljutást kínálhat a nagykörúti villamoshoz és a 2-es metróhoz is. Az új viszonylat a Batthyány tértől a Kapy utca/Törökvész út kereszteződéséig a 11-es vonalán járna, onnan a 29-est követve jutna le a Kolosy térre. A mindkét vonallal hangolt menetrend szerint tervezett 111-es munkanap reggel és délután 12 percenként indulna a végállomásokról. Csúcsidőn kívül az előterjesztett tervek szerint egyelőre nem közlekedne.

A térség másik várható jelentős változása a 29-es és a 256-os buszjáratok átalakítása. A 29-es így Hűvösvölgytől indulva jutna el a Kolosy térre, ahonnan Óbuda felé meghosszabbodva járna, új végállomása a Szentlélek térhez kerülne, ahol az 1-es villamoshoz is kapcsolódna. Ezzel egy jelentős, ma közvetlen járattal ellátatlan, harántirányú hálózati kapcsolat jönne létre Buda északi részén. A Széher úti hurokba ezután a 256-os helyébe lépő 129-es járna föl, így ebből a kerületrészből, Kuruclesről is elfogadható közlekedési kapcsolat jönne létre a Moszkva térre, mely az ott élők évtizedes igénye. A létrejövő új kapcsolatok több előnyt hordoznak, mint a 256-os jelentette elvesző, már ma is vegetáló autóbuszos Moszkva tér – Hűvösvölgy összeköttetés, ezért Egyesületünk is támogatja az előterjesztés ezen részét.

A 2009. évi Paraméterkönyv megoldási javaslata biztosítja a 29-es autóbusz Pusztaszeri úti, szemlő-hegyi, Csatárka úti, Kapy utcai szakaszáról a közvetlen óbudai, közvetett észak-pesti kapcsolatot a Szentlélek téri meghosszabbítás által. Az új 129-es autóbusz a Széher út térségéből hiányolt, számos panasz forrásául szolgáló közvetlen Moszkva téri kapcsolatot pótolja. A 29-es és 129-es autóbuszok csúcsidőben egyaránt 12, napközben 15, esténként 20 percenként közlekednek.

A XII. kerület nagy horderejű, VEKE által is támogatott változása lehet a 90-es járatcsalád átszervezése. A javaslat szerint a Csillebércig közlekedő 90-es és a megmaradó normafai 90A betétjárata jelentősen csökkenő menetidővel jutna el a Moszkva térre: a jelenlegi 190-es útvonalán közlekednének, azaz a Királyhágó tér érintése nélkül, végig az Istenhegyi úton, ahová a Galántai utcai megállójuk is áthelyezésre kerülne. A tervek szerint a 190-es járat megszűnik, cserébe a 90-90A közös követése a mainál sűrűbb lesz, csúcsidőben 4, napközben és hétvégén 6, este 10 percenként közlekedik majd. Ezáltal egyenletessé válik a járatok követési rendje. Az Istenhegyi úti megállók térségéből a Hegyvidék városközpontja a jövőben a meghosszabbított 212-es járattal lenne elérhető. A járat a Királyhágó tértől az Orbánhegyi úton át felkapaszkodna egészen a svábhegyi végállomásig. Ezzel a Hegyvidék e részéről végre nem csak egyfelé lehetne utazni, hanem átszállás nélkül elérhetővé válna a kerületi önkormányzat, a MOM Park, a kerület lakói által kedvelt biopiac, a BAH csomópont, a Karolina úti egészségügyi intézmények, Újbuda városközpontja, a lágymányosi Egyetemváros és a Boráros tér is, számos új átszállási kapcsolatot adva. Az új 212-es a mai követési időközökkel közlekedne, csak hosszabb útvonalon.

A fenti változások mindegyike 2009. augusztus 22-én lép életbe a javaslat szerint.

III. RÁKOSPALOTA-KERTVÁROS

Rákospalota külső, kertvárosi részén a kerületi lakók észrevételei és kezdeményezése alapján, a kerületen belüli kapcsolatok javítása érdekében változhat a 124-es és a 125-ös busz útvonala. A 124-es a Közvágóhíd utca helyett a Károlyi Sándor úton át érné el a Szántóföld utat és a Bogáncs utcát, míg a 125-ös éppen fordítva: a Károlyi Sándor út helyett az Esthajnal utcában közlekedne. Ezzel ismét Rákospalota-Kertváros egészéről elérhető lesz a kerületközpont és a szakorvosi rendelő, valamint a Kossuth utcánál és a Fő úton lévő kereskedelmi és szolgáltató létesítmények. A 124-es és a 125-ös a gyér kihasználtság miatt ugyanakkor munkanap napközben 15 helyett csak a hétvégére jellemző 20 percenként fog járni, cserébe mindkettő összehangolhatóvá válik a térség harmadik járatával, az Újpestről érkező 170-es busszal. A 170-es ugyanígy munkanap délutánonként fog a tervek szerint 12 helyett csak 15 percenként indulni.

A rákospalotai változások 2009. június 6-ától lépnek életbe.

IV. KEREPESI ÚTI KÖZLEKEDÉS

Az Arena Plaza kiszolgálására meghosszabbított 95-ös és 178-as buszok közlekedése is módosul augusztus 22-étől. A 95-ösök közül ismét mindegyik busz csak a Stadionokig közlekedhet. Az elvesző félóránkénti Baross téri kapcsolat helyett a vonal utasai ismét egyenletesebb követést kaphatnak a törzsszakaszokon, a ma rendre egymás után közlekedő 95-ös és 95A járatok helyett. A ritka, a metróval párhuzamos és reggelente nem is közlekedő Baross téri járatnak nem volt igazán értelme, míg a forgalom irányíthatóságát a torlódásoktól gyakran sújtott vonalon a kétféle járat nagymértékben rontotta. A Kerepesi úton a 80-as és 80A troli mellett megmarad a 178-as busz, amely az eddiginél sűrűbben fog járni. A Kerepesi úti szakaszon napközben 30 helyett 20, délután 30 helyett 10 percenként, hétvégén ugyancsak 30 helyett 15 percenként fog közlekedni. Reggel és este továbbra is csak a Keleti pályaudvarnál forduló 178A betétjárat fog közlekedni, míg napközben és délután mindig egymást felváltva indulnak a Naphegy téri végállomásról az alap- és a betétjáratok. A jövőbeni célként felmerült a 95-ös és a 178-as járat teljes összevonása, azonban a súlyos járműhiány miatt ezt a BKV nem tartotta reálisnak. A két járat összekötésének feltétele egy alkalmas dél-pesti végállomás kiépítése is, amely ma nem áll rendelkezésre. A valódi megoldást persze a Rákóczi úti villamos VEKE által régóta szorgalmazott helyreállítása jelentheti majd, amely Kőbányáról a 28-as villamossal biztosít majd közvetlen belvárosi kapcsolatot.

V. HÉTVÉGI JÁRATOK KÖZLEKEDTETÉSE MUNKANAPOKON IS

A VEKE javaslatára kiterjeszthetik a most csak hétvégén járó, közvetlen kapcsolatot biztosító buszok közlekedését hétköznap estére is. Hétfőtől péntekig a 9-es és a 206-os vonalat összekötő 109-es 19 órától, a 15-ös és a 133-as vonalat összekötő 115-ös pedig 20 órától állna forgalomba. A belső budai hálózati kapcsolatok javítása, az átszállások számának csökkentése és a Gazdagréti lakótelep, valamint Őrmező, Sasad térségéből az észak-budai kapcsolatok javítása érdekében a 139-es busz az évtizedes igényeknek megfelelően mindennap teljes üzemidőben a Moszkva térig járhat majd, ahol végállomása a gyorsabb megfordulás érdekében a Várfok utcába, a megszűnő 190-es felállási helyére kerül. A fentiekkel egyidejűleg a 139A járat megszűnik.

Változik a hétvégén közlekedő 240-es busz útvonala is, a továbbiakban a munkanapi 240E-vel azonos útvonalon, a BAH csomópont érintése nélkül jár Budaörsre, jelentősen javítva az eljutási időt. Az útvonal-változással a Budaörsi út és Budaörs gyorsabban érhető el, a BAH-csomópont és a Villányi út felőli kapcsolatokat pedig a Szabadság híd átadása óta sűrűbben közlekedő 61-es villamos és a Moszkva térig meghosszabbított 139-es autóbusz megfelelően kompenzálja.

A 109-es és a 115-ös új menetrendje június 6-tól, míg a 139-es és 240-es járatokat érintő változások augusztus 22-től léphetnek életbe.

VI. BUDAFOK-TÉTÉNY

Budafokon a 251-es végállomása a Városház térre kerül át, így a tavaly indított, sikeres új járattal javul az önkormányzat és a kerületközpont elérhetősége. Kis mértékben átalakul a többi kerületi járat rendje is. A 33A helyett minden busz 33-as jelzéssel a CHINOIN-ig fog járni, a betétjárati rendszer sikertelensége miatt. A korábbi lakossági tiltakozásokat megcáfolva igencsak bevált és nagy utasforgalmú 141-es busz csúcsidőben sűrűbben, 15 percenként indul majd, míg XI. kerületen belüli kihasználatlan betétjárata megszűnik. A 214-es busz hétvégén nem közlekedik, a 114-es 15 helyett 20, a 213-as 30 helyett szintén 20 percenként indulhat majd. A változások augusztus 22-étől lépnek életbe.

VII. BUDAI VILLAMOSOK

A BKV és a Főváros megállapodása szerint a budai villamoshálózaton változás nem várható, a 18-as, 59-es és 61-es vonalakon a tavaly bevezetett vágányzári menetrend véglegesedik majd, természetesen azzal a különbséggel, hogy a rakpart újbóli megnyitását követően a 19-es és a 41-es villamos az eredeti útvonalára kerül vissza. A 18-as villamos Moszkva téri végállomásoztatását a viszonylat zavarérzékenysége, a Moszkva térről az egyes irányokba az egy peronról való indulás szükségessége, a hűvösvölgyi szakasz magas forgalmi terhelése és a végállomások szűkös fordítókapacitása miatti forgalomirányítási nehézségek teszik szükségessé és elfogadhatóvá. A hálózat újbóli átalakítása és véglegesítése a budai fonódó hálózat kiépülését – tehát a Török utcai és a Bem rakparti hiányzó összeköttetés megteremtését követően – lesz majd lehetséges.

VIII. ÉJSZAKAI JÁRATOK

A VEKE az elmúlt hónapokban többször is felvetette a 2005-ben beindított új éjszakai közlekedési rendszer továbbfejlesztésének szükségességét, elsősorban nem hálózatfejlesztési, hanem zsúfoltságkezelési szemszögből. A javaslatok egy része támogatást nyert, így az éjszakai közlekedésben sűrítések és vonalösszevonások várhatók. A 923-as járat sűrítésére az éjszaka első felében, 0:04-kor, 0:34-kor, 1:04-kor és 1:34-kor minden éjjel többletmenetek indulnak majd a Nyugati pályaudvar és Békásmegyer között, valamint csak pénteken és szombaton éjjel 914A jelzéssel Újpest-központ és a Határ út között sűrítő betétjárat indul, szóló buszokkal.

A 907-es viszonylaton, az üzemkezdet időszakában tapasztalható zsúfoltság kezelésére egy többletmenet kerül beállításra az Örs vezér teréről Etele tér irányába.

A 956-os és a 969-es, valamint a 990-es és a 997-es vonalak összekötésre kerülnek, ezzel megszűnik a rákoskeresztúri átszállási kényszer, amely a nappali hálózaton már 2008 őszén megszűnt. Az új 956-os járat így Hűvösvölgy (Pesthidegkút) és Pécel, az új 990-es autóbusz pedig Normafa és Rákoskert között közlekedhet (végállomása továbbra is Rákoskeresztúron lesz, Rákoskertről visszaérkezve).

A 950-es autóbusz Rákospalota, Fő útig közlekedő betétjárati meneteinek számozása a könnyebb áttekinthetőség érdekében 950A-ra változik.

A 980-as busz a nappali 198-ashoz hasonlóan a Szarvas csárda tértől a Dél-pesti buszgarázsig meghosszabbodik, az itt közlekedő szolgálati járatot kiváltva. A további éjszakai zsúfoltsági problémák megoldása a 2010. évben várható. Az éjszakai buszok általános túlterhelése miatt a hálózat alaposabb felülvizsgálata is szükségessé válhat, illetve felmerülhet a metró és egyes villamosvonalak hétvégi üzemidejének növelése is, mely javaslatunk idén nem került érdemben megfontolásra.

A rákoskeresztúri átszervezések augusztus 22-től, a többi változás június 6-tól lép életbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik