Közélet

Bilincsben vitték el az ellenőröket

Elkapták, és bilicsnben vitték el a rendőrök azokat az ellenőröket, akik turistákat csaptak be, és zsebre birságoltak, legalábbis erről számolt be az RTL Klub ma esti híradója. Az RTL cikke alapján gyanítom, hogy a blogon néhány napja bemutatott, kínai turistákat bántalmazó, zsebre dolgozó ellenőröket kapták el:

Bilincsben vittek el a rendőrök négy BKV ellenőrt, akiket titokban órákon keresztül figyeltek a fővárosban. Az ellenőrök saját zsebre dolgoztak, főleg külföldieket csaptak be. A turistáknak azt mondták, érvénytelen a jegyük. Utána használt jegyeket adtak el nekik 400 forintért, vagy megbírságolták őket, de erről semmilyen elismervényt nem adtak. Az egyik ellenőr már másodszor bukott le.
 

Megállóról, megállóra követték a rendőrök a BKV ellenőröket. Titokban több órán keresztül figyelték őket. Amint biztossá vált, hogy saját zsebre dolgoznak, lecsaptak rájuk.

Ismerősként köszöntötte a rendőröket az egyik ellenőr. A megállóban derült ki, hogy őt egy hete már elfogták – ugyanezért. Akkor főellenőrként dolgozott – egyedül. Szombaton már visszaminősítve, ellenőrként, három társával. A zsebből viszont újra előkerül a karszalag, nyakában megint ott az igazolvány. A BKV szóvivője azt mondja: tudnak a múltkori esetről, de amíg a vizsgálat nem zárul le, ártatlannak tekintik, ezért dolgozhatott kollégájuk.

Az ellenőröket a főellenőr ellenőrzi. Azt mondják: nekik is van felettesük. Az ellenőrök pedig éppen azért vannak többen, hogy ne tudjanak saját zsebre dolgozni. Itt mind a négyen benne voltak.

Turistákat büntettek meg legutoljára. Azt mondták nekik érvénytelen a jegyük. 6 ezer forint a bírság, de mivel náluk csak 5 ezer forint volt, elfogadták a pénzt, nyugtát nem adtak, viszont további jó utat kívántak.

„Nem az enyém, utasoktól kaptam” – így magyarázkodott az ellenőr, miért vannak nála használt jegyek.

Két módszerük volt: vagy használt jegyeket adtak el 400 forintért, vagy bírságoltak saját szakállukra. Főként külföldieket csaptak be. Mind a négyükön csattant a bilincs. Vesztegetés miatt indul ellenük rendőrségi eljárás. Emellett pedig egy fegyelmi is a BKV-nál.

(RTLklub)

Kapcsolódó bejegyzés:

– Letépte a turista nyakából a fényképezőt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik