Közélet

Nulla kézzel vezet a BKV buszvezetője

Olvasónk a napokban egy olyan buszvezetővel találkozott a 161-es vonalon, aki vezetés közben telefonált, falatozott, és a foglalt kezei miatt időnként kéz nélkül vezette a buszt:

Tisztelt BKV figyelő!

Nem szoktam utazni a 161-es autóbuszon, most csak kivételesen keveredtem rá. Félreértés ne essék, nem a járművet kritizálom (Volvo 7700), hanem a vezetőjét.

Történt ugyanis, hogy az említett járaton a Kis utcai lakótelepről tartottam Rákos, MÁV állomás megállóig ma délután. A buszvezető egy legalább 120 kilogrammos testes ember volt. Nem tudom, hogy mennyire szabályos vagy sem a BKV-nál az, hogy a járművezető mobiltelefont használjon vezetés közben, de az, ahogy eme sofőr telefonált, szerintem hagyott maga után kívánnivalókat. Ugyan fülest használt (vagy legalábbis próbálkozott), de ahogyan azt kiturkálta a testére feszülő pulcsija alól, azt mindenki saját belátása szerint döntse el, hogy inkább vicces, vagy balesetveszélyes volt. Másodpercekig kotorászott ahhoz, hogy előkeveredjen neki a felvevőgomb, s hogy a mikrofont is a pulcsiján kívül helyezze el. Ez egy dolog.

Mint írtam: pulcsi. Nem véletlenül. Nem BKV-s egyenruha volt rajta, hanem valami pulcsi + farmernadrág kompozíció.

Na, de ezek után ez a nagydarab faszi úgy gondolta, hogy neki most azonnal be kell tömnie kettő öklömnyi méretű kókuszgolyót. Egy darabot úgy három harapással intézett el. Közben ugye az egyéb elvégzendő dolgaira maradt egy keze, amivel a mellettünk elhaladó többi BKV-snak kell integetni, kormányozni, különböző gombokat nyomkodni, kapcsolókat kezelni, és a többi… Indexelésre csak ritkán jutott keze. Ajtónyitás előtt sokszor végignyalogatta az ujjait, hogy annyira azért mégse kenje össze a gombokat. Na, nem baj – gondoltam – profi az illető, biztos tudja mit csinál. De ez után jött csak az igazán bunkó dolog! Miután megette a méretes kókuszgolyóit, az egyik piros lámpánál lazán kihúzta az oldalablakát, s a szemetet egyszerűen kidobta a buszból! A pofám leszakad! Mit meg nem tehet egy BKV-s autóbuszvezető, akit esetleg néhány jobbérzésű utas is figyelhet… Na, mindegy. Nem szóltam be neki, valószínűleg úgysem értem volna el vele semmit. Ez van. Ezt hagynák vajon más városban is így működni Magyarországon, vagy ez csupán a fővárosi hozzáállás?

(Bár az autóbusz rendszámát megjegyeztem panaszt nem teszek az ügyben, s ide is szándékosan nem írom ki. Remélem idővel valahogy eljut hozzá ez a kifejezetten pozitív beszámoló, s rájön, hogy ez így nem egészen jó – se neki, se a cégének, se néhány jóérzésű utasnak.)

További szép napokat mindenkinek!

Üdv: Mounty

Ajánlott videó

Olvasói sztorik