Közélet

Tízszer ad el egy jegyet a Volán buszvezetője

A Volánbusznál szokás, hogy a buszvezetők reggel felmarkolnak egy csomó jegyet, amit eladnak az utasnak, majd az utazás végén visszakérik. Ezt eljátsszák naponta 10-20 alkalommal és máris kerestek napi 2-4 ezer forintot a Volán kárára. Mi meg utazunk a lepukkant buszokon, mert nincs pénz. Olvasónk jeggyel trükköző Volán sofőrt fogott néhány hete amit az ügyfélszolgálatnak is megírt:

Tisztelt Címzett!

 

Ma a 15:45kor induló M7-esen át haladó Etele térre tartó buszra Érd felső után szálltam fel, nem fogadott meglepetés amikor a sofőr három darab huszas érmét és egy sárga papír cetlit nyomott a kezembe a kétszázas bankómért cserébe. Nem vártam meg, hogy az Úr odasugja nekem, hogy adjam oda mielőtt leszállok, rávágtam, hogy JEGYET szeretnék, mire az hangzott válaszként, hogy “jaaa… olyat IS lehet”.

 

A busz rendszáma DZA-047, illetve egy a harmincas évei elején járó úriemberről van szó. Amennyiben nem szigoritanak az imént leírtakkal kapcsolatban el fogok gondolkodni azon, hogy nem érné-e meg nekem a 90%-os kedvezményes diák bérlet vásárolnom, mivel azzal is ugyanúgy fel tudnék szállni, illetve ha ellenőrrel találkozok felmutatok egy sárga jegyet.

 

Köszönöm a figyelmet,

 

Varga Tamás

Tisztelt Uram!

 

Bejelentését továbbítottuk az ebben illetékes munkatársaknak-további ügyintézés céljából. A válaszadásig szíves türelmét kérjük!

 

Üdvözlettel:

 

Kommunikációs iroda Volánbusz Zrt.

Tiszelt Volánbusz Zrt.!

 

Mindenekelőtt köszönöm a válaszukat, de kiváncsi vagyok az ügy folytatására! A mai nap folyamán már az érdi buszpályaudvarnál előttem felszálló fiatalember is sárga jegyet kapott a sofőrtől, illetve egy nem túl kedves megjegyzést, hogy “te ne menj hátra és add vissza az autópálya előtt!”.

 

A busz 14:25-kor indult, Neoplan, rendszáma FLG-702 és egy az ötvenes évei körül járó úriember vezette.

 

Üdvözlettel, Varga Tamás

Tisztelt Varga Tamás!

 

Munkánkat segítő bejelentését köszönjük. Társaságunk számára rendkívül fontos utasaink észrevétele, közreműködése, hogy a feltárt problémák megoldása után szolgáltatási színvonalunkat javíthassuk.

 

Munkatársainkkal szemben alapvető elvárás, hogy feladatukat minden esetben a szabályoknak megfelelően végezzék. Biztosíthatjuk, hogy Társaságunk részéről mélyen elítéljük az olyan súlyos vétséget, mint a menetjeggyel való visszaélés.

 

Gépkocsivezetőnket anyagi hátránnyal járó felelősségre vonásban részesítettük és nyomatékosan felhívtuk figyelmét a menetjegy kiadás és kezelés szabályainak mindenkori betartására. Ezirányú tevékenységét fokozottan ellenőrizzük.

 

Az átélt kellemetlenségért szíves elnézését kérjük. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Bízunk benne, hogy a későbbiekben megelégedéssel veszi igénybe járatainkat.

 

Budapest, 2008. október 16.

 

Üdvözlettel: Kommunikációs iroda Volánbusz Zrt.

(Sajnos a Volán blogos huzavona miatt, még egy ideig itt jelennek meg a hasonló észrevételek.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik