Közélet

Csalónak nevezte a figyelmetlen utast

Néhány hete olvashattatok egy történetet a blogon, ami egy anyuka és a kislánya londoni kirándulását írta le. Megbüntették őket az ellenőrök a vonaton, mert elfelejtettek jegyet lyukasztani. A férj panaszt tett, mivel a tájékoztatás nem volt egyértelmű, és a tömegközlekedési társaság méltányosságból visszafizette a büntetést. Londonban működik. És Budapesten?
Tisztelt  BKV! 
 
Felháborító és megalázó eset történt velem ma (2008.09.29.) délelőtt.  A Blaha L. téren kifelé tartottam a metróból, amikor kollégájuk, egy jegyellenőr elkérte a jegyemet. Tízes gyűjtőt használok, átadtam az érvényesített szelvénynél kinyitva. Tüzetesen megvizsgálta és már majdnem visszadta, amikor is azt vette észre, hogy a jegyen halványan látszik egy előző érvényesítés. Kiderült, hogy aznap reggel a 3-as villamoson utaztam és ott csak egy  dátum nyomatot kap a jegy, fizikailag nem lyukasztják ki. Számomra ez újdonság volt, csak olyan járaton utazok, amely kilyukasztja vagy kivágja a jegyet (ez a tömbben ellenőrizhető), ezért amikor érvényesítettem a metrón, akkor nem vettem észre a halvány nyomatot. A magyarázatot nem fogadták el és megbüntettek. A helyszínen nem volt nálam 6.000 Ft a büntetést kifizetni ezért csekket kaptam 12.000 Ft-ról a következő kioktató szöveggel: AZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG, MERT MINDENKI CSAL. 
 
Az aluljáróban már a sírás fojtogatott, két gyermekes családanya vagyok, hogy jön ahhoz akárki, hogy egy nyilvánvaló tévedés miatt így megalázzon több ember előtt. A BKV amúgy is megtépázott imaget milliókkal próbálják rendbe hozni, de a leginkább kirakatban lévő munkatársait nem képes megfelelően kiválasztani és kiképezni arra, hogy meg tudják különböztetni a “csalókat a nem csalóktól”. 
 
Felháborodásom nem csökkent, a büntetést teljesen jogtalannak tartom, kérem annak elengedését, mert: 
 
– Egyértelműen érvényesíteni akartam a jegyemet, nem akartam bliccelni, ezt bizonyítja a jegy 
 
– Álláspontunk szerint a BKV kötelessége oly módon megjelölni az érvényesített jegyet, hogy az az utcán, forgalomban is azonnal és egyértelműen jelezze a jegy érvénytelenségét. Ezen a jegyen ilyen nem szerepelt, csak egy halvány nyomat (az is a nyomott részen, nem a tiszta felületen) amit az ellenőr is csak másodszorra vett észre. Ezt ellenőrizni tudják, az ellenőr elvette a kérdéses jegyet. A csekken található szám: 3276447 N 998 
 
– Az BKV munkatársának sértő viselkedésért a munkáltatótól várom az elnézést kérést. 
 
Első lépésként természetesen Önökhöz fordulok, a honlapjukon ez az egy elérhetőség szerepel, remélem eljut az illetékeshez a levelem, erről értesítést kérek. Várom válaszukat. 
 
Üdvözlettel: XY

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik