Összevonások, átszámozások, új és megszűnő járatok, új megállók, járatritkítás és járatsűrítés egyaránt jellemzik a BKV új autóbusz-hálózatát, amelyet két részletben, augusztus 21-én és szeptember 6-án vezetnek be. A változások az egész fővárost érintik.
Újra kell tanulni a közlekedést Budapesten a BKV új menetrendjének hála. Ez a következménye annak, hogy az éjszakai közlekedés reformja után a nappali hálózatot is jelentősen átszervezik. Ez igazán időszerű volt, hiszen a hálózathoz évtizedek óta nem nyúltak hozzá jelentősen, különösen nem fejlesztették: csak helyi kiigazítások, illetve vonalmegszüntetések voltak.
A BKV új számozási alapelveket is bevezet, igaz, ezeket az elmúlt hónapok kisebb átszervezéseinél (XVI. kerület) és átszámozásánál (200-as a Reptér-busz helyett) már alkalmazott. Ezt a rendszert most a teljes hálózatra kiterejsztik.
A különböző kijelzőkön eltérő színnel és megjelenítéssel szerepelt a buszok száma, ami félreértésekhez vezetett, a digitális kijelzők például nem tudják például a piros színt jelölni. A színek különböző jelentése tehát most megszűnik, és a jövőben kerete sem lesz a számoknak. E változással a (külföldi és vidéki) utasok tájékoztatása is könnyebb lesz. A gyors (piros) járatokat a jövőben a szám utáni „E” betű jelzi, így lesz például a piros 7-esből 7E, a piros 173-asból 173E.
A jövőben az sem fordulhat elő, hogy azonos számot viseljen busz és villamos, busz és trolibusz. Ezért lesz például a 73-as buszból 173-as, a 30-as villamosból 21-es, a 21-es buszból 90-es. A változások után sem lesz 299 feletti járatszám, leszámítva a 900-as számcsoportba tartozó éjszakai buszokat.
A „márkavédjegyes” buszok mindegyikét beszámozzák, így például a Keresztúr-busz 201E és 202E jelzéssel (hétvégén és késő esete is) közlekedik, az Expo-járat 100-as lesz, a Ferenc-busz 281-es, a Békás-busz 160-as (és a Batthyány térig közlekedik a „régi” 60-as útvonalán).
A hálózat-változtatások célja, hogy az elmúlt évtizedekben kiépült területeket a mainál jobban kapcsolják be a közösségi közlekedési hálózatba, de arra is van példa, hogy egy-egy járat közintézmények, bevásárlóközpontok miatt tesz majd kitérőt. Bizonyos járatokat összevonnak, hogy csökkentsék az átszállási kényszerek számát. Egyes összevonások csak az esti és/vagy hétvégi időszakban élnek.
Nagyításhoz kattints
A BKV Zrt. honlapján közzétette a változások térképpel illusztrált összefoglalóját (pdf), melyben a régi járatszámok szerinti sorrendben írják le egy-két mondatban, hogy változik a közlekedés az adott vonalon. A bérletpénztárakban ingyenesen átvehető kis füzetecske főleg az első napokban lehet nagy segítség a tájékozódásban, az augusztusban bérletet vásárlók a készlet erejéig automatikusan kaptak belőle.A változásokat két lépcsőben vezetik be – állítólag azért, hogy az áttáblázást ne egyetlen éjszaka kelljen elvégezni a teljes hálózaton. Az első ütemben, augusztus 21-én a metróhoz és azok menetrendjéhez közvetlenül sem régi, sem új formájukban nem kapcsolódó viszonylatokat szervezik át. A metrók és az ahhoz kapcsolódó régi és új járatok menetrendje szeptember hatodikán változik. Ekkor módosul az éjszakai buszok menetrendje is.
Az első metrók fél öt körül indulnak, az utolsók az eddiginél 5-14 perccel később szeptember 6-tól. A Deák Ferenc térről (5-5 perc tartózkodás után, hogy valamennyi irányból valamennyi irányba át lehessen szállni) 23:35-kor indulnak az utolsó szerelvények. Mivel a fővárosi közösségi közlekedés a metróvonalakon alapszik, a metrók üzemidejének és követési idejének változása sok felszíni vonalat érint közvetlenül. Így a későesti metrókövetés 15-ről 10 percre sűrítése azzal jár, hogy az eddig 15 vagy 30 percenként közlekedő buszok 20 percenként járnak majd – szintén szeptember 6-tól. Az utolsó metrókhoz való csatlakozás miatt több járat üzemideje hosszabbodik.
A villamoshálózatot csekélyebb mértékben érintik a változások. A 30 és 30A villamosok 21-es és 21A jelzést kapnak, utóbbi a Koppány utcáig jár majd. A 62-es a Mázsa tér helyett a 28-as vonalán a Blaha Lujza térig megy csúcsidőben, azon kívül 62A jelzéssel a mai útvonalát járja. A fogaskerekű vasút 60-as számon fog közlekedni. A hatos villamos hajnali fél egyig jár majd, ám a négyes a mainál fél órával korábban megy utoljára. E változások dátuma augusztus 21.
A 75-ös troli a Stadionok és a Jászai Mari tér között, a 79-es a Keleti pályaudvar és a 75-ös mai Váci úti végállomása között jár majd. A 81-es troli helyett este és hétvégén a 80-as troli jár majd az Örs vezér tere és a Stadionok között. Előbbi változás augusztus 21-től, utóbbi szeptember 6-tól él.
Az autóbuszútvonal-változások közül a jelentősebbek közé tartozik a 61E autóbusz összevonása a Rákoskertre, Rákoscsabára és Pécelre közlekedő buszokkal, az 5-ös autóbusznak a Moszkva tér feletti Pasaréti térről Rákospalotára való közlekedtetése, a 30-as busz meghosszabbítása Káposztásmegyerre. A 80-as és a 198-as, illetve a 41-es és az 50-es buszokat összekötik 198-as, illetve 150-es számon, a 141-es meghosszabbítják Budafok-belvároson és az eddig busszal ki nem szolgált Háros utcán át a Balatoni útig. A 12-es helyetti 212-es az Apor Vilmos térig hosszabbodik, a 34-es az Árpád hídi metróállomásig, a 91-es a Moszkva térig, a 8-as a Kálvin térig. Csepelen összevonják a 48-as és 52-es buszokat 148-as számon. Budafokon 251-es számmal új járat indul, csak midibusszal járható útvonalon, eddig nem járt utcákon. A 950A jelzésű autóbusz megszűnik, helyette az 50-es villamossal lehet utazni a késő esti órákban is.
A viszonylat- és menetrendváltozások mellett a járműkiadásban is változások lesznek. Több útvonalon a szóló helyett csuklós busz fog közlekedni, az eddiginél több vonalon jár majd legalább részlegesen alacsonypadlós busz, de lesz ahol három helyett két kocsis villamos jár majd, illetve a Combino villamosok hétvégén a Hungária körúton is megjelennek majd.
Andó Gergely, Index